Tivadar emlékezete
„vannak vidékek hova már utat
csak romos templom s régi név mutat
örmény-kert zsidó-sor magyar-telek
örmények zsidók lakták székelyek
s akad még itt-ott ki a néhai
honosokról tud ezt-azt mondani”
Kányády Sándor: Örmény sírkövek, részlet, 1982.
Tivadar emlékezete már az indokolatlan magasztalások időszakában is erősen sérült, a kádárista módszeres hazudozás igyekezett törölni a kollektív emlékezetből. Most nézzük ennek a folyamatnak az utolsó fejezetét.
A Taróczy- vagy Szmazsenka-ügy
Tivadar ezen életszakaszához, pontosabban a telefonhírmondóhoz kapcsolódik a szakirodalomban többször emlegetett Taróczy-, vagy Szmazsenka-ügy. Nézzük ezt az esetet.
Tivadar megálmodta a telefonhírmondó szolgáltatást, ehhez készített egy műszaki vázlatot és egy leírást, amivel 1892 júliusában megkezdte a szabadalmaztatást. A szabadalmak első körben nem kerültek elfogadásra, csak 1-2 országban, a hivatalok kifogása nem volt alapos, de ez szempontunkból mindegy. A szabadalmak rajzait és leírását Tivadar készítette, pénzt a fejlesztésre – bankár gondolkodása miatt – kölcsönkért, az elképzeléséhez vállalatot és telephelyet szervezett.
A szabadalmi rajzokat módosítani kellett Tivadarnak, hogy több országban szabadalmaztatni lehessen a találmányt. Itt lép a képbe egyeseknél Szmazsenka Nándor, Taróczy Jenő édesapja.
A szakirodalom szerint publikált legenda alapján Puskás Tivadar nem volt mérnök, így a telefonhírmondót ugyan szabadalmaztatta, de a visszautasított tökéletlen szerkezeten Szmazsenka Nándor mérnök javított, így a találmány valójában Szmazsenka Nándor mérnök úr érdeme. Tivadar kellően el nem ítélhető módon a szabadalmi bejelentésből kihagyta Szmazsenka Nándor nevét. Sőt, amíg Tivadar családja dőzsölt, addig a derék Szmazsenka Nándor a saját pénzét ölte a fejlesztésbe, amivel a feleségének nem tudott elszámolni, végül emiatt öngyilkos lett. Ezt a komoly erkölcsi vádat fogalmazta meg Kozma Gyula cikke[112].
Ha már Kozma Gyula nem nézett utána cikke állításainak, tegyük meg mi.
Szmazsenka Nándor 1847.04.29-én született Szakolcán. 1862-ben a Nagyszombati Érseki Gimnázium 4. osztályát elvégezte (15 éves).
1872.04.10. – 1883.03.26. között Kassán, majd Debrecenben távírdatiszt. Ezt egy 3 hónapos tanfolyamon oktatták[113], később éves továbbképzés volt. Csak a 41.595/1886. közmunka és közlekedésügyi miniszter (Baross Gábor) rendelete írt elő mérnöki végzettséget a távírdatiszti munkakörre. Szmazsenka Nándor nem rendelkezett ezzel a végzettséggel és a megszerzése is reménytelennek tűnt, így 1883.03.26-tól végkielégítéssel nyugalmazták[114], ekkor 39 éves. Karrierje derékba tört.
Szmazsenka Nándor nem volt mérnök, mint ahogy Kozma Gyula hitte. 1890-től Budapesti Királyi Állami Távbeszédhálózat Bérleti Vállalat Részvénytársaság üzletvezető-személyzet csoportnál „műszaki igazgató”, ami ma műszaki ügyintézői munkakörnek felel meg. A Postamúzeumban látható, ő vezette az előfizetők listáját. Azaz a 46 éves ember adminisztratív, és nem műszaki munkát végzett. Azt a műszerész részleg végezte.
[112] 1993.03.12 Magyar Nemzet, 1998. Csak tiszta forrásból – Még egyszer Puskás Tivadarról
[113] 1869.07.20 Budapesti Közlöny, 1871.08.31 Posta és Távírda rendeletek
[114] 1883.04.30 Távírda
88. kép Előfizetői lista, alul Szmazsenka igazgató aláírása
Ez az cég “állami vállalat” időszakában, amikor sok fejlesztés volt, látható jól, ahol a létszámban az üzemeltetési területen egy főmérnök, továbbá beosztott mérnökök is szerepeltek, míg Szmazsenka Nándor a beosztott irodai személyzet között volt található. Majd 1907-től ott sem, akkor 60 éves volt. Vélhetően nyugdíjba ment.
Szmazsenka Nándor nyugdíjazása után, 1910.04.29-től a Deckert és Homolka kereskedelmi cég budapesti kirendeltségén, 63 évesen igazgató. A postának Morse és Hughes távírógépeket, valamint távbeszélő-gépeket, távíró és távbeszélőüzemhez szükséges gépalkatrészeket és üzemi anyagokat szállított. Ez tehát egy műszaki kereskedés volt, ahol bonyolítani kellett az ügyeket. 1911. november 15-én a vállalat akkori tulajdonosaitól, Deckert Rudolftól és Homolka Edétől a Telefonaktiebolaget L. M. Ericsson stockholmi gyár a Magyar Általános Hitelbankkal közösen megvette a céget[115].
1915.09.30-án déli 12 órakor a Budapest Műegyetemi rakparton kifogták a Dunából Szmazsenka Nándor holttestét. A halál oka fulladás, öngyilkosság a halotti anyakönyv szerint. Az újságok is tudósítottak az esetről[116]. Az öngyilkosság Tivadar halálát követően 22 évvel később történt.
A halálhírt közlő, lentebb hivatkozott egyik újság szerint Szmazsenka Nándor tanácsadó volt az Eric Sohn Magyar Villamossági Társulatnál.
A Telefon-Hírmondó vállalattal szemben anyagi igénnyel dokumentálhatóan sohasem lépett fel. A feleségnek történő elszámolás problémájának felvetése Szmazsenka Nándor egy unokája feleségének a leveléből származik, 1993-ból, minden alátámasztás nélkül. Ez volt az az igazoló-köszönő levél, mellyel Kozma Gyula az újságcikke állításait bizonyítani kívánta.
[115] Véghely Dezső: Az 50 éves magyar telefon és a hazai ipar
[116] 1915.10.12 A Újság, 1915.09.20 Magyarország, 1915.10.02 Pesti Napló, 1915. 41.szám Vasárnapi újság
89. kép Szmazsenka Nándor (Ferdinand) halotti anyakönyvi bejegyzése, a legalsó
Ez a remek igazoló levél a halálesetek közötti 22 évnyi különbség miatt mondhatnánk „pontatlan” és némileg ellentmond annak a ténynek, hogy Tivadar a Telefonhírmondó céget kölcsönből létesítette. A kölcsönszerződésen kívül közismert, hogy Keglevich István gróf parlamenti interpellációja a saját pénze védelmében született, a korabeli újságokban szerepelt[117].
Egy Szmazsenka dédunoka engem úgy tájékoztatott, hogy Szmazsenka Nándor felesége gyógyíthatatlan beteg volt, egy hónappal élte túl a férjét. Véleményem szerint ez a rettenetes emberi tragédia állhat az öngyilkosság mögött.
A lentebb hivatkozott 1915-ös Pesti Napló azt írta, Szmazsenka Nándor úrnak része volt a telefonhírmondó feltalálásában is! Vajon milyen információ alapján vélekedett így az újságíró? Tekintsük át a szövevényes ügyet, de kezdjük a szakirodalom egyes tagjainak (Szabó Miklós, Kozma Gyula) „felfedezésével”.
Szmazsenka Nándor úr hagyatékában a fia, Taróczy Jenő megtalálta a telefonhírmondó (eredeti és módosított) szabadalmi leírásának egy példányát, amit a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye LXXIII. évfolyam 1939. évi 35-36. szám 275-278. oldalán – szűkített tartalomban – közzétett. Szmazsenka Jenő a katonai előmenetel érdekében magyarosította nevét[118], majd követte őt a család többi tagja. Szmazsenka Nándor fia Taróczy Jenő néven szignálta a cikket. Taróczy Jenő magasan képzett mérnök és kiváló katonatiszt volt.
A hagyaték publikálásának 24 éves késlekedésére is van magyarázata a szakirodalomnak, amely ellenőrizhetetlen területre mutat. A dokumentumok elhelyezése olyan intézményt nevez meg, amelyik ideiglenesen elkerült hazánk területéről. A letéti elhelyezésről kapott igazolást azonban nem mutatja be senki, és nem is hivatkozza meg Szmazsenka úr fia, sőt arra sincs információ, hogy ezek után milyen szerencsés körülmények között bukkant a hagyatékra, végül azt neki milyen alapon adták vissza. A szakirodalom megmagyarázta önmagának a saját fantáziáját. Taróczy úr nem foglalkozott ezzel, ez kizárólag a szakirodalom képzelgése. Mivel a szabadalmak akkor sem voltak egyszerűen hozzáférhetők, Szmazsenka úr fia a hagyatékban talált szabadalmi leírások létét azzal magyarázta, hogy a szabadalom javított változata az édesapja munkája. Érdekes feltételezés, ha gyerekkorában sem ő, sem a testvérei sohasem hallottak felőle. Az emlékek hiánya ellenére részletesen elmagyarázza a feltalálás folyamatát nekünk. Ezek szerint Puskás Tivadar kitalálta és szabadalmaztatta az első változatot 1892 júliusában, de ezt sok ország nem fogadta el. A szabadalmi ügyvivő berlini volt, és intézte a bejelentést a „számbajövő külföldi szabadalmi hivataloknál”, köztük Ausztráliában is. A fejlesztés tovább folyt, ennek során Szmazsenka Nándor véletlen felfedezést tett, amelyet azonnal be is építettek a rendszerbe. A változtatást Taróczy Jenő műszaki és gazdasági oldalról is szakszerűen elmagyarázza nekünk. Jól képzett mérnök volt, mint ahogy már említettem. Ezzel jött létre a szabadalom második változata, melyet szintén nem fogadtak szívesen sok országban, és hosszas levelezés után sikerült csak néhány helyen szabadalmaztatni. Hazánkban ettől függetlenül 1893.02.01-jén[119] megindult a telefonhírmondó szolgáltatás.
Az egész állítást azzal támasztotta alá Taróczy Jenő, hogy „az írások között még most is megvan az a kötelező nyilatkozat, melyben Puskás Tivadar örökösei nevében Puskás Albert biztosította Szmazsenka úr részére a közreműködés honorálásaképpen a tiszta jövedelem 10%-át.”
[117] 1893.12.20 Pesti Hírlap
[118] 1924.07.16 Budapesti Közlöny
[119] Ezt is rosszul tudta, 16-án indult meg.
90. kép Ebben az újságban jelent meg Taróczy Jenő írása
Összefoglalva az állítás lényege: egy műszakilag magasan képzett ember az édesapja hagyatékában felleli a szabadalmi bejelentés egy példányát, és úgy véli ez az édesapja munkája. Bizonyítékképpen pedig egy elismervényt/kötelezvényt említ, melyet nem mutat be.
A Szmazsenka ügy tisztázása
Tivadar temetésén Albert nevű öccse részt vett, míg Sophie, az özvegy nem volt jelen[120]. Az özvegy nagyjából egy hónappal később, 1893.04.22-én megjelent Budapesten, és dr. Weinmann Fülöp budapesti királyi közjegyző előtt egy átruházási szerződést kötött Alberttel[121]. Az átruházási szerződés tartalma Tivadar hagyatéka, azaz a budapesti magyar királyi állami távbeszélő hálózat bérleti vállalat részvénytársaságban lévő különféle részvények, a Budapest, Magyar utca 6. szám alatt szóbeli engedéllyel üzemelő Telefon-Hírmondó társaságban lévő tulajdonrész, valamint a szabadalmi jogok, továbbá mindezek hasznosítása 45:55% arányban. Ezek tehát hivatalosan is Albertre szálltak[122]. A szerződés nem volt visszterhes, azaz Albert ingyen kapott mindent. A telefon-hírmondó szolgáltatás a korabeli újságok szerint az indulásától kezdve végig folyamatos volt, aminek műszaki oldaláról Szvetics Emil mérnök úr gondoskodott.
Az időeltérések kapcsán felmerül, hogy Albertnek honnan kellett volna tudnia Szmazsenka Nándornak a szabadalmaztatás során végzett áldásos hozzájárulásáról. Az is kérdés, hogy a megállapított elosztási arányok mellett Albertnek milyen joga lett volna a tiszta jövedelem 10%-át átengedni bárkinek is. Egy kötelezvényt annak idején a közjegyzők előtt kötöttek az emberek, de a Szmazsenka féle kötelezvény a budapesti levéltárban nem lelhető fel. Az összes többi dokumentum azonban igen. A Szmazsenka Nándor felfedezői közreműködését igazolni hivatott dokumentum tehát valójában nem is létezhetett, emiatt nem tudta azt Taróczy Jenő bemutatni. Azaz Szmazsenka Nándor nem vett részt a telefonhírmondó műszaki fejlesztésében. Ezt egyébként önmagáról ő sem állította soha, jóllehet Tivadart 22 évvel élte túl.
A Szmazsenka fiú, Taróczy Jenő ismertetéséből az sem derült ki, hogy miért nem a Telefon-Hírmondó vállalat által tulajdonolt telephelyen (Magyar utca 6.), hanem az Állami Távbeszélő Hálózat Bérleti Vállalat Részvénytársaság (Fürdő utca 10.) telephelyén folyt – volna – a fejlesztési tevékenység.
Szmazsenka Nándor úr ugyanis mindeközben az Állami Távbeszélő Hálózat Bérleti Vállalat Részvénytársaság műszaki igazgatója volt[123]. Puskás Tivadarnak és Albertnek úgy volt munkatársa, hogy azok a részvényeik alapján az Állami Távbeszélő Hálózat Bérleti Vállalat Részvénytársaság választott igazgatósági tagjai voltak, azaz Tivadar a haláláig, Albert pedig a tulajdonátruházástól annak értékesítéséig[124].
A Telefon-Hírmondó vállalatnál Szmazsenka Nándor sohasem dolgozott.
Továbbá az sem tiszta Szmazsenka fiának tájékoztatásából, hogy hogyan sikerült a berlini „szabadalmi ügyvivőnek” 1892 júniusában bejelenteni a szabadalmat az 1901-ben megalakuló Ausztrál Államszövetségben. Ez ugyanis egy felületes újsághír átvétele, ami nem perdöntő, de jelzi, honnan származnak a cikk adatai.
Hogyan került a szabadalmi leírás egy példánya Szmazsenka Nándor úrhoz? Aki persze nem a munkahelyén tárolta, hanem hazavitte, és mélyen hallgatott róla élete végéig.
A cikk elején jeleztük, hogy megindult a harc Tivadar örökségéért. Albert összehozott egy részvénytársaságot, kellően tőkeerős és befolyásos emberekből[125], és nekik eladta a berendezéseket és a magyar szabadalmat[126]. Az új Telefon-Hírmondó társaság működését „Közigazgatási bejáráson” ellenőrizte egy bizottság, amelynek tagja volt Szmazsenka Nándor is[127]. Vélhetően ekkor jutott hozzá – valahogy – a szabadalmi dokumentáció egy részéhez, és erre utalhat a halálhírét közlő 1915-ös újság megjegyzése.
A fenti tények alapján megállapítható, hogy Szmazsenka Nándor nem vett részt a telefonhírmondó kifejlesztésében, szabadalmaztatásában, az erre vonatkozó állítások valótlanok.
[120] 1893.03.16 Nemzet
[121] HU BFL VII.184.a-1893_0584
[122] 1893.12.14. Központi Értesítő
[123] Tiszti Címtár 1891-1892., Tiszti Címtár 1894.
[124] 1896.04.30. Központi Értesítő
[125] 1894.10.30. Pesti Napló, 1894.12.21 Fővárosi Közlöny
[126] 1895.04.28. Központi Értesítő, 1895.10.27. Központi Értesítő,
[127] 1895.01.12. Pesti Hírlap
91. kép A telefonhírmondó német szabadalmi bejelentése, 1892.07.19