Bell
„Az igazság rövid. A hazugság végtelen.”
Michael Connelly
Tivadar és Sophie magánélete után, ebben a fejezetben, ismerkedjünk meg a telefon feltalálásának valódi körülményeivel, mert ez valahogy elsikkadt a magyar szairodalomban.
Legenda
Alexander Graham Bell feltalálta és kiállította a telefont a Philadelphiai világkiállításon. A hír hallatán Tivadar hazarohant, mert elkötelezett volt a technika iránt, de Bell nem fogadta a nála kilincselő Tivadart.[86]. Még szerencse, hogy a szerző hozzátette, a könyvében sok költött részlet van.
Hogy is volt? A telefon megalkotásának alapfeltétele, hogy az emberi hangot hogyan tudjuk villamos jellé alakítani, majd az érthetőség érdekében visszaalakítani. Ezt a problémát Johann Philip Reis, egy német tanár oldotta meg. Reis elvégezte a Karlsruhei Politechnikumot, így foglalkozása ellenére mérnök volt. Ő találta fel a telefont. Reis bemutatta a készülékét több helyen, így 1862-ben Wilhelm von Legatnak, a porosz császári távíró társaság felügyelőjének, és 1872-ben Wandewyde professzornak New York-ban. 1859-ben a Fizikai Évkönyv ismertette a készüléket. Találmányát értetlenség fogadta, elhatalmasodott rajta a tuberkulózis, 1874-ben meghalt.
A méltatlanul elfelejtett nagyjaink közé tartozik Charles Bourseul mérnök úr is. Ő nem csak a távíró konstrukcióján javított, hanem alkotott egy elektromágneses mikrofont is, ámbár megépített prototípust nem sikerült fellelni. 1854-ben írt memorandumát a L’Illustration (Párizs) tette közzé.
1871.12.28. — Antonio Santi Giuseppe Meucci bejegyeztette telefon szabadalmát az USA Szabadalmi Hivatalában, az 1874-ben lejárt, de Meuccinak nem volt pénze meghosszabbítani. Meucci mikrofonja hasonlított Bourseul készülékére.
1874-ben Alexander Graham Bell elcsábítja Charles Williams villamossági boltjának dolgo-zóját Thomas August Watsont, aki könyvelő, ács, feltaláló volt. Bell hallássérült gyermekek oktatásával foglalkozott.
1875.06.02-án a Bell és Watson feltalálják a telefont a Bell érdekeltség AT&T legendája szerint. Watson alkalmazott volt.
1876. 03.03-án jóváhagyták az USA-ban Bell telefon szabadalmát (akkor még harmonic telegraphnak nevezték), amely kizárólag Alexander Graham Bell nevére szólt. 1876. február 14-én nyújtotta be, majd március 7-én kapta meg a 174.465 számon iktatott szabadal-mat Meucci vitatta ezt a döntést, a per halálával, azaz 1889-ben felfüggesztődött. Később az USA lépett a felperes helyére, az Egyesült Államok kormánya a Bellnek kiadott szabadalom megsemmisítését indítványozta csalás és félrevezetés miatt, az ügyet a Legfelsőbb Bíróság helytállónak találta, és előzetes lefolytatásra bocsátotta. De valahogy nem haladt.
De más is vitatta ezt a szabadalmat, ugyanis Salemben egy Elisha Gray nevű fizikus is be-adta a szabadalmi kérelmét, de őt pár óra késedelem miatt elutasították.
2001 szeptemberében az amerikai Képviselőház határozatban jelentette ki Meucci elsőbbségét.[87].
Az amerikai olasz nyelvű sajtó kitörő örömmel üdvözölte a Képviselőházi határozatot, és részletesen ismertették a történteket, mely szerint Bell és Meucci egy műhelyben dolgoztak, továbbá ócska tolvajnak nevezték a skót tanárt. Ezt akár egy Elisha Gray nevű fizikus is mondhatta volna, mivel az általa két éve kifejlesztett rendszer egyik lényeges elemét is felhasználta Bell. De nézzük az eseményeket sorban.
Bell nem értette a megszerzett készülék működését. Szabadalmának megadása után kísérletezett Gray vízadós megoldásával. Ekkor perelte Gray, Bell azzal védekezett, hogy csak az elgondolás tudományos kísérletének bizonyítékaként kipróbálta. 1876 márciusa után Bell az elektromágneses telefon fejlesztésére összpontosított, és állítólag soha nem használta Gray folyadékadóját nyilvános bemutatókon vagy kereskedelmi célból. A telefon változó ellenállású jellemzőjének elsőbbségi kérdését a szabadalomvizsgáló vetette fel, mielőtt jóváhagyta Bell szabadalmi kérelmét. Elmondta Bellnek, hogy a változó ellenállásra vonatkozó igényét Gray előzetes beadványa is leírta. Láss csodát, Bellnek is előkerült egy előzetes beadványa, ő is egy változtatható ellenállású eszközre gondolt, de korábbi kérelmében egy csésze higanyt írt le, nem vizet. A higany használati beadványt egy évvel korábban, 1875. február 25-én nyújtotta be a szabadalmi hivatalhoz, jóval azelőtt, hogy Elisha Gray leírta volna a vizes megoldást. Ekkor Gray feladta a pert, nem vitatta tovább Bell elsőbbségét, a szabadalomvizsgáló 1876. március 3-án jóváhagyta Bell szabadalmát. A végül is kialakított telefonnak semmi köze bármiféle folyadékos érzékelőhöz. A szabadalmat addigra azonban megszerezte Bell.
1876. augusztus 3-án az ontariói Brantford távirati irodájából Bell kísérleti táviratot küldött a négy mérföldre (hat kilométerre) lévő Mount Pleasant faluba, jelezve, hogy készen áll. Távíró vezetékeken keresztül telefonált, és halk hangok hallatszottak. Csak emlékeztetőül, a világkiállítás május 10-én már megnyitott, Bell augusztusban még kísérletezett. Másnap este lenyűgözte vendégeit és családját a Bell Homestead és a Dominion Telegraph Company brantfordi irodája közötti telefonhívással, egy rögtönzött vezetéken, amelyet távíróvezetékek és kerítések mentén fűztek fel, és egy alagúton vezettek át. Ezúttal a háztartás vendégei egyértelműen hallották, hogy Brantfordban olvasnak és énekelnek. A harmadik tesztet 1876. augusztus 10-én a nyolc mérföldre (tizenhárom kilométerre) lévő ontariói Brantford és Paris (amerikai település) közötti távíróvonalon hajtottak végre. Ez a teszt sokak véleménye szerint a “világ első távolsági hívása”. Ez utóbbi teszt bebizonyította, hogy még a korabeli primitív telefon is képes volt nagy távolságokon jelet átvinni, legalábbis egyirányú hívásként.
Az első kétirányú (kölcsönös) beszélgetés Cambridge és Boston között (körülbelül 2,5 mérföldre) 1876. október 9-én történt a Popular Mechanics 1912. augusztusi száma sze-rint. New York: Popular Mechanics, 1912. augusztus, 186. oldal.
1877.01.30 eladásra kínálja Hubbard a Western Unionnak 100.000 USD-ért a harmonikus távírót (így nevezték akkor a telefont), William Ortonnak a Western Union Telegraph Company (a továbbiakban WU) elnökének, aki azt visszautasította. Ennek több oka volt. Hubbard a nyilvánosság előtt folyamatosan támadta a WU-t, mert szerinte a távírdát állami kezelésben szabad üzemeltetni. WU pedig Elisha Gray telefonját jobbnak találta, de egyúttal felkérte Edisont, hogy javítson a telefonon.
Bell a visszautasítás után saját céget alapított az értékesítésre. A Bell Telephone Company-t 1877.07.09-én hozta létre a társaival. (Bell – 30%, Gardiner Greene Hubbard – 30%, George Sanders – 30%, Thomas A. Watson – 10% tulajdoni hányad) [Kingsbury 179.oldal]
[86] Pap János: Puskás Tivadar 55.oldal. Amikor Puskás Bostonba érkezett, hogy felajánlja közreműködését a feltalálónak, be se jutott a bostoni műhelybe.
[87] https://www.congress.gov/bill/107th-congress/house-resolution/269/text
46a. kép Bell szabadalmaztatott telefonja
Bell telefon fejlődése és a Világkiállítás
Bell a Philadelphiai (USA 100 éves, centennáriumi) Világkiállításon a szakirodalom szerint bemutatta a találmányt. Igen, 1876.06.25-től a 196-os standon volt látható az electro harmonic telegraph. Mivel a korábbiakban a készülék fejlesztéséről beszéltünk, érdekes, hogy mégis mit tudott bemutatni. A 47C képen bemutatom, a folyadékos beszéd-villamos jel átalakítót. Hát ezen még tényleg volt mit finomítani, így neki is indult a feljlesztés.
A telefon műszaki fejlesztése
1878.01.06-án a Verkehrszeitung érdekes cikket közöl. Beszámol a párizsi Tudományos Akadémia egyik ülésszakáról. Azt jelentették, hogy Trouvé egy telefonrendszerrel rendelkezett úgy összeillesztve, hogy a hang elnyelésére szánt vaslemezek egy kocka öt oldalát alkották, aminek a hatodik oldala nyitva maradt és azt hangbemenetként használták, hogy egyszerre hasson a többi (öt) oldalra. Ebben az esetben a szigetelt huzaltekercseket, amelyek az egyes mágneses magokon helyezkednek el a vaslemezekkel szemben, egymással és a hang vezetésére kialakított vezetékkel összekapcsolva a hatás igen jelentős mértékben megnövekedett, ezáltal a beszéd hangosabbá és a távoli helyről tisztábban hallhatóvá vált. Így lehetséges volt a mágnesmagokon lévő tekercsek felosztása, és az összekapcsolt összekötő görgők egyik felét ugyanilyen módon összekötni az egyik és a másik felével csatlakoztatni egy második vonalhoz. Ily módon a hangot és a kimondott szavakat egy helyről, két különböző helyen lehetett egyszerre hallani. Úgy gondolták, hogy hasonló módon több telefon összekapcsolásával a telefon hatása fokozható, és ugyanaz az üzenet egyszerre több távoli helyre is elküldhető.
Du Moncel[88] ugyanezen a megbeszélésen arról is beszámolt, hogy Pollart bádoglemezt használt a telefonmágnes megerősítésére jelentős sikerrel, de a telefonálás viszont zavart okoz, ha olyan vezetéken végzik, amely az elektromos távírót kiszolgáló vonalak oszlopai mellett van rögzítve. Ezek olyan tesztek és tapasztalatok, amelyeket már Németországban végeztek és megerősítettek. (Némileg ellentmod Bell dicső kísérleteinek.) Mellesleg a szomszédos vonalakban az akkumulátoráramok által okozott interferencia, akár söntök, akár indukció miatt, nem lehet meglepő, mert azt a vaslemez tónusos rezgései okozzák, vélekedtek. A gerjesztett mágneses-elektromos áramok erőssége csak csökken, ezért a legkisebb mellékhatásoktól is szenvedniük kell. Az elektromos telefonáramok még nagyon érzékeny galvanoszkóppal sem érzékelhetők. Du Moncel végül megosztotta azt a tényt, hogy az elektromos eszközökkel történő hangátvitel ötletét már 1854-ben kidolgozta és javasolta Mr. CH. B.
(Ez egy ellenőrizhetetlen információ a francia akadémikustól du Monceltől. Gustave Trouvé egy méltatlanul elfeledett, nagy francia feltaláló volt. Nem tudom, hogy a cikkben szereplő „Mr. CH. B.” monogram kit takar. A műszaki részletekért is elnézést kérek, csak jelezni szerettem volna, hogy a hangátvitel akkor még gyerekcipőben járt.)
1878.01.14-én Bell bemutatja találmányát az angol királynőnek, aki az ajándék készülékek egy részét tovább ajándékozza.
Az 1878.02.17-i Verkehrszeitung beszámol a telefoncsengő fejlesztések állásáról.
Az 1878.03.03 Verkehrszeitung beszámol arról, hogy Trouvé a lemezelrendezést poliéderesre változtatta, ezáltal állítólag sikerült kétirányú kommunikációt elérnie.
A kétirányú kommunikáció korabeli értelmezését gondoljuk át. Szimmetrikus felépítésű készülékeket építettek, és hol az egyik, hol a másik fél beszélhetett. Egyszerre nem lehetett mindkét irányba kommunikálni, mert akkor érthetetlenné vált minden.
Edison féltucat szabadalmazott javítás után saját telefont (beszélő távírót) alkotott. Majd 1879.12.09. – Edison szénmikrofont alkalmaz a telefonhoz, szabadalom száma: 222390.
Ez nagy műszaki változtatás volt. Ugyanis a telefon eddig egy vezetékkel kapcsolódott a másik készülékhez. A mikrofon és a fülhallgató szétválasztása már két vezetékes összeköt-tetést igényelt.
A telefon használatnak valóban a telefonközpont alkalmazása mellett van értelme. Egy korabeli telefonközpont funkciói a következők voltak: érzékelje a bejövő hívást, tájékoz-tassa valahogy a hívott felet a kapcsolat felvétel igényéről, villamosan is összekapcsolja a feleket, figyelje a beszélgetés végét, hogy szétkapcsolhassa a beszélgetés résztvevőit. A hívás figyelő nem volt kérdés, mert a szükséges készülék – általánosabb célra fejlesztették ki – már régen ismert volt. A villamos kapcsolót is ismerték már, de a rugalmas és változó összeköttetés formáit akkor fejlesztették ki. A vezetékszámról nem is beszélve. A hívásjel-zőt is akkor fejlesztették. Így többféle felépítésű központ alakulhatott ki a gyakorlatban.
1877.05.17-én Bostonban Edwin Thomas Holmes létesítette az első – kísérletinek mondott – telefonközpontot. Betörésbejelentésre tervezte. Központi kapcsolótáblát attól a Charles Williamstől rendelt, akitől Bell elcsábította Watsont. Az üzemeltetési jogot Hubbardtól kapta. A világkiállítói katalógus 332.oldalán találjuk, a 186-os stand kínálata, tűz és betö-résjelző automata távíró rendszer, a Bell Electrictől. A rendszer működéséről nem sikerült leírást felkutatni.
1878.01.28. New Haven, első kereskedelmi telefonközpont. 21 előfizetőről tudunk, George Willard Coy munkája. A kapcsoló rendszert 1880-ban szabadalmaztatta. A korabeli levele-zésből a szervezés, az 1911-es vagy későbbi levelekből pedig a hívásjelző, valamint a hívás központi kezdeményező készülék, tovább a kissé ellentmondásos kábelezés ismert. A megadott dátum nem az üzemeltetés indulása, hanem a vállalkozás szervezéséhez tartozó levelezés legkorábbi dátuma. A pontos indulás nem ismert. A vállalkozást tekintik az első telefonközpontnak, jóllehet ismert a szakirodalomban az az állítás is, miszerint a bostoni Holmes is megengedte, hogy hálózatát nyilvános telefonkét használják.
1879.08.23-a újabb mérföldkő a telefonközpont történetében. Charles Ezra Scribner szabadalmaztatott egy kis kézi csatlakozót a telefonközponthoz kézi kapcsoló céljára. A neve a „jack”, vagy késes csatlakozó, száma. Scribner a kérelmét 1879 08.23-án nyújtotta be, Angliában 1879.11.29-én, 4903/29-számon, Franciaországban 1880.01.15-én, 134596. számon, Belgiumban 1880.01.28-án, 50413, USA-ban USA 293198 számon. Félreértés ne legyen, az amerikai szabadalmi szám esetében a jóváhagyás dátumát adtam meg.
1880.01.16-án Leroy B. Firman beadta telefonközpont szabadalmi igényét, ezt 1885.10.13-én kapta meg. Száma 328305. A Bell féle egyvezetékes telefonokhoz készült, külön csengő-áramkörrel.
1880.02.17-én George Willard Coy – akinek már 1878-ban New Havenben volt központja — a telefonközponthoz alkalmas kapcsoló készüléket szabadalmaztatott, száma: 224653. Ez a kapcsoló már felületre volt szerelve, a kezelő felület mögött már megjelent a rudazat és dugós kapcsoló is a csatlakoztatáshoz.
A Philadelphiai kiállításon hazánk nem képviseltette magát, ámbár a liszt és a bor támogatott termékként bemutatásra került. Magánkiállítók voltak kint, és a híradások szerint mintegy 10 magyar termék díjazott is volt. A kiállítási időszakában a magyar sajtóban nem lelhető fel a telefon szó. Igaz más kiállított termékeket sem említenek, vagy a díjazottak nevét sem közlik teljes mértékben. Az első „telefon” említés 1877.05.17-i keltű, a Magyar Polgár, Kolozsvár újságban, de decemberre már a készülék is ismertetésre került. A Távírda Közlöny 1878. október 3-i száma a telefonról megjelent – elsősorban külföldi – írásokról tesz közzé bibliográfiát.
Az osztrák újságokban a kiállítás után egy héttel megjelenik a telefon szó[89], de ez még a Reis professzor beszélő távíróval kapcsolatos kísérleteiről és a fénymorze működéséről (egy lámpát ütemesen eltakarnak vagy éppen nem) szól. Aktuálisan a telefonról tehát semmi.
47. kép A kiállítói katalógus címoldala
A műszer kategóriában a 198-as standon a távíró kábelt és az akkumulátort is megtaláljuk. A távíró technika népszerűségének az oka, hogy a 36. Amerikai Kongresszus (1860-1861) elrendelte a keleti és a nyugati part ellenőrzött területeinek távíróval történő összeköttetését. Ez megállt az 1861-1865 közötti polgárháború miatt, majd az ellenőrzött területek tagállammá alakítása 1866-ban nagy tempóban megindult (Colorado, Nebraska, Kansas). A Világkiállítás előtti tíz év a távíróról szólt. (a kongresszusi könyvtár linkje: https://www.loc.gov/collections/united-states-statutes-at-large/about-this-collection/ )
A kiállítói katalógus 332.oldalán megemlítendő még a 195-ös stand kínálata, tűz és betörésjelző automata távíró rendszert kínált.
Edisont a 331. oldalon találtam meg, a 188-as standon. Ő négycsatornás távírót kínált, de az már egyidőben kétirányú adatátvitelre volt alkalmas, és az üzenetet leírta, azaz nem kellett a morse jeleket hozzáértőnek visszafejteni. Fölötte két standdal, azaz a 186-osnál találjuk Holmest, aki “távíróra épülő” betörésjelző rendszert kínált. Mi tudjuk, telefon volt, de a készülék neve még nem alakult ki.
48. kép A kiállítói katalógus 332. oldala
49. kép A kiállítói katalógus 331. oldala
Kapcsolódó további, kisebb horderejű legendák
• Az aranyától megfosztott szegény, becsületes Tivadar csalódott a vadnyugatban és 1876-ban hazatért Európába. (Itt nem kellett aranybányával meg a pénzfölösleggel vesződnie.)
• Tivadar 1876-os európai üzleti útján betűtávírókat árult. (Amit majd 1877-ben mutat be Edison.)
• Tivadar 1876-os európai hazatelepedése után városi távíró hálózatot akart telepíteni Angliában, majd Belgiumban. (Ahol már minden ki volt építve.)
• 1876-os európai tartózkodása során jutott a tudomására Bell találmánya, és Belgiumból a hír hallatán hazautazott. (Az újságíró tudta, hogy mi jutott Tivadar tudomására! Emellett a franciaországi indulás már csak apróság.)
• Bell 1876 március 10-én bemutatta a telefont Bostoni lakásán a szakembereknek és az újságíróknak, majd kiállították a készüléket a Philadelphiai Világkiállításon (Mivel március 7-i a szabadalom odaítélési dátuma, ami kedd, pénteken már bulit tartott a még működésképtelen készülékkel. 1873-1877 között a bostoni egyetemen oktatott, miért a lakásán mutogatta volna a készüléket?)
• Bell megkéri Edisont a telefon tökéletesítésére.(Ez tényleg így megy?)
Az elmondottak alapján ezekre a legendákra kellő cinikussággal reagáltam is a zárójeles szöveggel. El kell ismerni, az újságíró kreativitást a szükség fejlesztette ilyen tökéjre.
Tivadar és a Keeley ügy
Meg kell még említeni a szakirodalomban szereplő Keeley vagy Keely ügyet[91].
Nézzük: a legendárium szerint Tivadar éppen Chicagóban tartózkodott, ahol hallott Keeley csodamotorjáról. Hősünk Philadelphiába utazott, mert nem sikerült a gép működését megérteni. Zavarta a gép körüli titkolózás, ezért megvásárolta a szemben lévő házat, alagutat ásott a szomszéd műhelyébe, majd leleplezte a csalót, amit publikált is. A szakirodalom szerint a New York Herald-ban, másik szerint nem csak a New York Heraldban, hanem a The Fairplay Sentinel (Fairplay, Park Country Colorado, USA) c. lap 1874. december 10‐i számában is megjelent a leleplező cikk. A szakirodalom forrásként Tivadar lányára és a Karriérek című sorozatban megjelent Sztrókai – Balla (Híres feltalálók, 1912.) című könyvre hivatkozik. Pedig a téma felmerülése általános[92], még Hoitsy Pál újságírónál is olvashattunk róla.
Nézzük a valóságot. Mint tudjuk, Tivadar minden befektetési lehetőséget figyelő bankár volt. A bankárok viszont az előttük titkos ügyletbe nem fektetnek pénzt, nem ásnak alagutat és nem keverednek jogvitába. Miért is tett volna Tivadar ilyet? Ez a befektetéshez szükséges normális eljárás?
Így azután nem is véletlen, hogy a fentnevezett újságokban nem lehetett a cikket feltalálni. A történet hitelességét mutatja, hogy Tivadar 1874.12.08-án még Bécsben tartózkodott, amit a „Magyar Keleti Vasút” című fejezetben már dokumentáltam. Két nap alatt még a korabeli leggyorsabb hajóval sem érkezhetett át az amerikai oldalra, hogy a cikket publikálja.
A legenda eredetét nem sikerült fellelni, de a forrását megmutatom a következő oldalon. Ez ugyan egy 1874.12.17-i újság, amelyben valóban van egy cikk Keeleyről.
A Keeley legenda az idők folyamán erősen átalakult. A becsületes, szegény ember példaképe minden hierarchikus társadalomban referencia, még a magyar szocializmusban is „ehető” volt addig, amíg el nem kezdődött a MSZMP KB tudománypolitikai irányelveinek megfelelő átértékelés.
[91] 1888.09.17 A hang, mint erő. (Budapesti Hírlap).
[92] 1888.09.22 Budapesti Hírlap
50. kép A Keeley ügy cikke
Ebben a Sentinel újságban a középső hasáb Keeley csodamotorjának létezéséről értesíti az olvasóit. Az újságra kézzel ráírt felirat: This is the John W.Keeley who Tivadar has announced as the biggest swindler Overseas ever seen, azaz, ez az a John W.Keeley akit Tivadar a valaha látott legnagyobb tengerentúli szélhámosnak nevezett. (az angol szövegben a nevet akkor Keeley-nek írták, ma mindenütt Keely-ként szerepel.)
Akit még ezek után is érdekel, virágzott a tőzsdecsaló Keely üzlete, az állítólagos leleplezés után is még vagy 15 évig[93]. Tehát a leleplezés csak a fantázia szüleménye a hősfaragás időszakából. Nagyobb kérdés az újság területi jellege (Southwestern Colorado) és a dátuma. Tivadar aranybányái Park County (megye) területén voltak, ami Colorado földrajzi közepe, megyeszékhely Fairplay. Hogy került Tivadarhoz egy délnyugati — a korábbi spanyol nyelvterületről — zónából származó, és ilyen régi dátumú újság? Visszakerültünk a mikor és hogyan lépett Amerika földjére problémához. További kérdés, hogy miért őrizte meg az újság ezen oldalát, esetleg Ő is a becsapott befektetők között volt?
A fent ismertetett többi, jelentéktelenebb legendában is felismerhetjük a motivációt. Az elkötelezettség a kommunikációs berendezések vonatkozásában hivatásrendi legenda. A vadnyugat kegyetlensége az „Európában rend van” ellentétre utalás – a feudális pokolból történő migrációt rémképekkel gátolni szándékozó – politikailag motivált újságírók hazugsága. A „Bell nem fogadta Tivadart” legenda Tivadar állhatatosságát hivatott bizonyítani. Ehhez a történethez annyi további információ tartozik még, hogy Bell anyagiakban nem szenvedett hiányt, ott egy pénzügyi befektetőnek nem volt mit keresni, azaz Tivadarnak nem volt érdekében Bellt keresni. Bell egyébként egy hallássérült iskola igazgatójaként érdeklődött a telefon iránt.
„Bell a telefon tökéletesítése céljából Edisonhoz fordul” témájú legenda pedig arra utal, hogy a kortársak nem értették, hogy Bell műszakilag miért nem jutott tovább a találmánynyal. Azt Edison tette használhatóvá a szakirodalom szerint. Akkoriban azonban Bell járt jól gazdaságilag és erkölcsileg a telefon üzletből. Ezeket még megnézzük.
51. kép Bell telefon szabadalmának címoldala
52. kép Bell telefon szabadalmának rajz oldala
46b. kép Reis telefonja
46c. kép Bell kiállítási “telefonja”