Sophie, az özvegy
„Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban, ….”
Kányádi Sándor: Bántani én nem akarlak, részlet
Sophie korábbi életének ismertetését ott hagytuk abba, hogy 1893.04.22-én Sophie Budapesten, dr. Weinmann Fülöp budapesti királyi közjegyző előtt egy átruházási szerződést kötött Alberttel, a még élő sógorával[131]. Ekkor még Waasen a lakóhelye, és ideiglenesen a Magyar utca 28-ban lakik. Az átruházási szerződés tartalma Tivadar hagyatéka, azaz az Állami Telefontársaságban lévő részvények, és a Telefon-Hírmondó társaságban lévő tulajdonrész, valamint a szabadalmi jogok, amelyek ezzel a szerződéssel Albertre szálltak (1893.12.14 Központi Értesítő). A szerződés értelme a magyar jogrend megkerülése lett volna. Tivadar az USA, de a felesége a Monarchia polgára volt. Ha Albert adja el a vagyontárgyakat, akkor a korabeli gyámhivatal (Árvaszék) nem tudja érvényesíteni a pénzelvonási és zárolási lehetőségét.
1893.04.24-én, két nappal az átruházás után, Sophie ugyanott öröklési szerződést is köt Alberttel[132]. Ennek értelme, hogy ha az értékesítés időszakában Albert meghalna, az átruházott összes tulajdon visszaszáll az átruházóra. Ennek az öröklési szerződésnek az érdekessége, hogy az 1)-es pontban Albert úgy nyilatkozik: „….amennyiben ezek a halálom napjáig nem lennének értékesítve, megváltoztathatatlan módon néhai Puskás Tivadar feleségét, született Sophie Vetter von der Lilie grófnőt és a Puskás Tivadar úrral nemzett három gyermeküket, Mayt, Margarétát és Theodorát nevezem meg örököseimnek.” Sophie ezt a közjegyző és a tanúk előtt aláírta, azaz kinyilvánította, hogy a vitatott státusú lányok biológiai édesapja Tivadar.
A kormányzat elérkezettnek látta az időt, hogy a telefonvállalathoz hasonlóan az új médiára is teljes befolyással legyen[133]. A létesítéshez Tivadarnak szóban megadott jogokat visszavonták, és az üzemeltetést ellehetetlenítő feltételeket szabtak rendeletileg Albertnek[134]. Ez volt hazánk, de lehet, hogy az egész világ, első — nem írott sajtóra vonatkozó — médiatörvénye. Ettől persze esett a Telefon-Hírmondó társaság értéke. Albert nagyon frappánsan járt el. Volt ugyan egy tárgyalásnak nevezett egyeztetés, de azt hatalmi szóval próbálták intézni. Úgy gondolta, hogy zsarolókkal nem tárgyalunk, ezért Albert időt kért, közben a cég potenciális új tulajdonosaival tárgyalt[135] Tivadar üzletrészének eladásáról, akik közül Popper Péter vállalta az irányítást, így Albert eladta az új társaságnak a Telefon-Hírmondó vállalatban lévő Puskás Tivadar hányadot, és a kapcsolódó magyar szabadalmi jogot[136]. Az új társaság tőkeerős volt, felsőházi befektetők támogatták, az engedélyek megtagadására Baross Gábor kereskedelmi és közlekedési miniszternek nem volt lehető-sége, sőt a cég sokkal jobb kondíciókat kapott, mint amit Albertnek ajánlottak[137]. Ha cinikus lennék, azt mondhatnám, megszületett a második médiatörvény.
A telefonhírmondó szolgáltatás üzemeltetése Tivadar halála és Albert megjelenése közötti időszakban, majd azt követően is végig folyamatos volt, ami a korabeli napilapokban is látható.
A részvények eladásával Puskás Albertet az állami telefontársaság igazgatói székéből is menesztették[138].
[131] HU BFL VII.184.a-1893_0584
[132] HU BFL VII.184.a-1893_0585
[133] 1893.03.23 Nemzet
[134] 1893.12.12 Budapesti Közlöny
[135] 1892.02.28 Pesti Hírlap
[136] 1895.04.28 Központi Értesítő – cégbejegyzés Popper és 1895.10.27 Központi Értesítő – szabadalom átru-házás
[137] 1894.10.03 Budapesti Közlöny – átírás Popperre és kedvezmények
[138] 1896.04.30 Központi Értesítő
Sophie szülői jogának semmibe vétele
Sophie trükkös megoldása megbukott, az okát nem sikerült kiderítenem. Sophie kirúgta az ügyvédeit, de ez eső után köpönyeg. A gyámhatóság helyzetben érezte magát, és az átruházási szerződést, annak eladásra vonatkozó részei miatt 1896-ban újra kellett kötni, tekintettel a „Székes Fővárosi Árvaszék 1895. évi 31050. számú rendelvényére”. Az 1893 évi eladási megbízást – amely gyakorlatilag 1894.10.29 megvalósult – 1896-ban az Árvaszék ügyvédje, Hekler Elek bevonásával újból kellett kötni, és Albertnek az értékesítésből befolyt és eltitkolni nem sikerült pénzeket át kellett az árvaszéki ügyvédnek adni. Ennek fényében már érthető, hogy Albert miért rendezett színházat a felesége előtt (tál lencse… legenda). Arra vonatkozóan nincs információm, hogy Tivadar amerikai állampolgárságát, valamint Sophie anyai jogait hogyan sikerült figyelmen kívül hagyniuk az Árvaszék bürokratáinak.
Az Árvaszék pénzelvonási igyekezete nem nyerte meg a család tagjainak a tetszését. 1895-ben Puskás Tivadar legidősebb lánya, May amerikai útlevelet kért és kapott, amivel nagykorú külföldi állampolgár lett, akit ki kellett fizetni. Ezzel a leány az 1893-ban kezdődött hagyatéki per 1898-as zárásakor a magyar felsőház politikai gyűlöletének céltáblájává vált. Egy ember, aki nem hagyta, hogy a feudális bürokrácia ellopja az örökségét, felbőszítette a hatalom képviselőit és lehetőséget adott a talpnyalóknak a karrierjük előmozdítására. 1898-ban Rákosi Jenő, a Budapesti Hírlap tulajdonos főszerkesztője a tényeket nélkülöző, gyalázkodó cikket tett közzé a hölgyről, nem csak Magyarországon, hanem egy osztrák újságban is[139]. A hölgy Bécsben udvari zongorista volt, a gyalázkodó cikk tönkre tette a művészi karrierjét, ezért változtatott. Elhagyta Európát, férjhez ment Egyiptomba a teenager kori szerelméhez.
A külföldi szabadalmi jogok értékesítésére Albert – Popper Péter szerződésével egyidőben – szerződést kötött Nagel Sándorral, a Nagel, Stern és Társa bécsi cég beltagjával a németországi, franciaországi, nagybritanniai, valamint egyéb, a vonatkozó szerződésekben tüzetesen meghatározott, más államokbani szabadalmak feltételes eladására vonatkozólag[140]. Ez a feltételes értékesítési lehetőség adhat magyarázatot arra, hogy külföldön miért nem terjedt el a telefonhírmondó, ugyanis a vásárlás csak évekkel később zárulhatott le a magyar felsőház jóvoltából. A magyar felsőháznak a Telefon-Hírmondó külföldi megjelenése nem volt kívánatos, sőt, akadályozandó volt. A szabadalmak lejártak, elértéktelenedtek. (emlékszünk a német szabadalmi bejelentésre, 1893.decemberében már le is járt) A telefonhírmondó nem csak társadalmi, gazdasági, hanem katonai, hadászati jelentőséggel is bírt.
A történet zárulhatott volna másképp is, ha az akkori kormányzat egyszerűen megveszi a berendezést és a szabadalmakat. De ingyen akarták, és törvényi kényszereket alkalmaztak, amivel az örökséget elértéktelenítették. Emiatt született gyűlölet a felsőházi politikai elittel szemben a család tagjaiban, és emiatt gyűlölték egyes felsőházi emberek és talpnyalóik az örökösöket.
A részvénytársaság felszámolása nem volt opció, erre egyrészt műszakilag nem lett volna módja Albertnek, másrészt nem ezzel bízta meg Sophie. Műszakilag azért nem volt módja Albertnek a megszüntetésre, mert a Telefon-Hírmondó egy, a telefonhálózathoz hasonló, attól független és némileg kisebb, de még így is nagyméretű hálózat volt.
A kétségtelenül nyomott áron történő eladás, hozzátéve Albert feleségének szánt színészkedését, a szakirodalomban úgy jelent meg, mintha Albert egy szerencsétlen, tehetetlen ember lett volna. Valójában Albert nagyon ügyes volt, amit az Árvaszék által kierőszakolt második értékesítési szerződésből láthatunk. Ez a fővárosi levéltár HU_BFL_VII_170_a_1896_0057 azonosítójú fondjában található. Az abban szereplő, akkori pénzösszegek utólagos értékelése nehézkes, ezért inkább a felhasználásukkal érzékeltetem a nagysárendet.
Sophie, az özvegy a hagyaték reá eső részével, mint „hozománnyal” 1898-ban férjhez ment egy nála 16 évvel fiatalabb, országos hírű művész emberhez, aporkai Cserna Károly grafikus, festő, illusztrátor úrhoz. Továbbá megvette Mária-Besnyőn a Hekter villát (2878/1 helyrajzi szám, Mária-Besnyő Gödöllő külterülete). Továbbá élete végéig eléldegélt belőle. Tehát ez nem aprópénz volt.
[139] Welt-Blatt, 1898. dec. 20. 4. o
[140] HU_BFL_VII_170_a 1896-0057
99. kép Sophie harmadik férjének egyik festménye
100. kép Sophie harmadik férjének egy másik festménye
Sophie idős kora
1906.12.13. PestPilisSoltKiskun Hivatalos Lapja. Cserna Károlyné, szül. Vetter Zsófia grófnő gödöllői lakos részére Egyiptomba útlevél került kiadásra.
1907-1908. között Egyiptomban élt Sophie, és May új mostoha apja, Cserna Károly festőművész. Ők szintén May vendégei voltak. Károly festményei megnyerik Abdul Hamid szultán tetszését, Medjidie renddel tünteti ki Károlyt. A fentebbi és hasonló témájú képei Károlynak közismertek.
Tivadar hazai hagyatéki eljárása ugyan lezárult 1898-ban, de a külföldi szabadalmak ügye függőben maradt. Mint tudjuk a szabadalmakat adott időtartamta adják, így azok már régen lejártak. Nem volt mit eladni, de egy ügyvédi iroda már 1893-tól meg volt bízva az eladással. Ez oda vezetett, hogy 1908.03.11 – 1909.11.26. között újabb per keletkezett. Még az 1893-ban kezdett hagyatéki eljárás kapcsán – a bécsi – képviselettel megbízott dr. Brükler Mihály ügyvéd a díjazását követelte, ami egy kisebb ház árát közelítette már, jóllehet, tudjuk, semmit sem csinált, még lehetősége sem volt rá.
Sophie ekkor 58 éves, és már nagyon belefáradt. May kifizette az ügyvédet.
1912. január 7-én Sophie — 61 évesen — meghalt. A Fiúmei úti sírkertben nyugszik. May temettette el, a temetésre meghívja gróf Török Mariannát. A lányok – mind a négyen – régóta testvéri kapcsolatot ápoltak. Végül is azok voltak, legalább is anyai oldalról. A temetés hazai sajtóvisszhangjáról már ejtettem szót.
101. kép Sophie gyászjelentése
102. kép Sophie síremléke, Fiúmei út, Kerengő