Zárszó

A kediva történelmi szerepét a modern arab társadalom elismeri, a királynő népszerű Egyiptomban. Beszélte a nyelvüket, lányiskolát alapítottak az anyósával, hittudós volt. Rámutatott arra, hogy a hárem intézménye ellentétes a Korán és Mohamed tanításaival, megöli a szerelmet, és a muszlim férfiak emiatt járnak európai bordélyokba, miközben otthon nem tudnak teljesíteni. Szemben állt a megszálló angolokkal, ami miatt az egyiptomiak szabadsághősüknek tekintik.

Megalapította a helyi Vörös Keresztet – amiből persze később Vörös Félhold lett –, vezetésével az uralkodóval egyik közös palotájukban ellátták a bolgár-török háború sebesültjeit és menekültjeit, s ebben királynőként személyesen is részt vett: a nőket ki kellett képezni az elsősegély ellátására. De tudunk a magyar kapcsolatokat támogató tevékenységéről is: a mai napig futnak Egyiptomban az akkor leszállított magyar vasúti kocsik!

Kisfia sorsáról egyelőre semmit sem tudunk. Ennek kapcsán felkértem dr. Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar urat, az Egyiptomi Tudományos Akadémia főmunkatársát, folytasson vizsgálatot e tárgyban. A professzor úr az eredményt sokkolónak minősítette, de arab nyelvű tanulmánya 35 magyarra fordításának megjelenéséig a részletek nem nyilvánosak.

Jelen tanulmánynak nem volt célja Puskás Tivadar életútjának ismertetése, így csak azok a részletek kerültek bele, melyek a téma végett fontosak. Annál inkább hivatott Puskás Májuska avagy Djavidan Hanum (10. kép) származását bizonyítani, valamint megmutatni a téves gróf Török Marianna megnevezés okát és eredetét. Sok életrajzi adatot tartalmaz, ennek ellenére kérem, ne tekintsék annak.

A kutatásban való segítségükért köszönet illeti dr. habil Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar professzor urat, aki egyúttal az ELTE BTK doktori iskola oktatója is 36, dr. Horváth László urat a Puskás Tivadar Technikum nyugalmazott igazgatóját, valamint Sik Dávid urat a fiatal kutatótársat.

10. kép. Puskás Májuska 1904-ben 37

11. Bélyegzője 38 és annak lenyomata

35 Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar – Prantner Zoltán: :نقاط جدلية في حياة زوجة آخر خديوي مصري ذات الأصل المجري Mediterrán Tanulmányok – Études sur la region Mediterranéenne (32). Szeged, 2022.
36 https://www.btk.elte.hu/content/egyiptomig-er-az-elte-hire.t.5946  (2022. december 18.)
37 További képek a Vasárnapi Ujság 1910. évi 7. számának 149. oldalán találhatók.
https://adt.arcanum.com/hu/view/VasarnapiUjsag_1910/?pg=156&layout=s  (2022. december 15.)
38 Heinz Trenczak filmrendező úr tulajdonában van (szemközti szomszéd Grazban a Wittekweg utcában).