Kediva

Az Oszmán Birodalomban használt egyik méltóságnevet a perzsa nyelvből átvett hidiv (angolosan khedive) szóval jelezték. Értelmezése: uralkodó, herceg. A mai Irán területéről az arab invázió által elűzött perzsa (fárszi) népesség Indiába menekült, így ez a cím az ő közvetítésükkel ott is használatban volt. Európában ezt a rangot Egyiptom első emberéhez kötötték, és alkirálynak 1 fordították. A kedive felesége a kediva. 

Az utolsó egyiptomi kedive Abbas Hilmi II 2 volt, akit az országot gyarmatosító angolok 1914. december 19-én megfosztottak trónjától.

1910-ben nagy médiahullámot gerjesztett, hogy Abbas házasodik. A muszlim vallási közösségben a házasság magánügy, egy magánjogi szerződéssel elintézik. De a bejelentett, nyilvános uralkodói frigy már társadalmi esemény, melynek más aspektusai is voltak. Egyrészt Abbasnak már volt egy meglehetősen dekoratív, egykor cserkesz rabszolganő felesége, akitől gyermekei is születtek, és ekkorra (brit hatásra) az egynejűség lett „divatos” az országban. Másrészt Egyiptomot 1882-től az angolok katonailag megszállva tartották, és az új asszony 3 egy európai nő volt – bár nem angol, hanem német nyelvterületről származott.

Megindult a találgatás sajtókörökben. Végül egy erőszakos bécsi újság 4 arra a megállapításra jutott, hogy a hölgy osztrák és gróf Török Marianna a neve. Ahogy a továbbiakból kiderül: a kijelentés téves, de nekünk így is fontos, mivel a médiumokban napjainkig ezen a néven volt fellelhető a magyar kediva.

Ki volt ő, s hogyan fejthető meg a 145 éves titok?

1. kép. Az al-Nusawar egyiptomi napilap címoldalán köszöntötte az 50 éves királynőt 1927-ben 5

1 Egyiptom ebben az időben az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álló, a brit korona által megszállt alkirályság.
2 Uralkodott: 1892–1914.
3 II. Abbász hivatalosan csak 1910-ben vehette feleségül miután a hölgy áttért a muzulmán hitre, de már 1900-tól együtt éltek.
4 Neue Freie Presse. Bécs, 1910. február 09. 8. o. https://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno?aid=nfp&datum=19100209&seite=8  (2022. december 15.)
5 Durham University Library and Collections.  https://libguides.durham.ac.uk/asc-abbas-hilmi/ (2019.)