Blog
dr Vajda Pál
A telefonközpontot – bármilyen sajátosan hangozzék is – nem kellett feltalálni, mert az már a telefon feltalálása előtt ismeretes volt. Ezzel a felütéssel kezdte dr Vajda Pál filozófus a Technikatörténeti szemle 1973 évi 7. számában az „Újabb adatok a híradástechnika magyar úttörőiről” című cikkét.
Az állítás szerint élhetett egy géniusz a bolygón, aki bármiféle telefonkészülék megvalósítása előtt már tudta, hogyan kell működni egy telefonközpontnak. Például észlelni kell a központba bejövő hívás kezdeményezést, értesíteni kell valahogy a hívott felet, figyelni kell a kapcsolat végét, össze kell villamosan kapcsolni a feleket, hogy csak a főbb feladatokat említsem. Ezen kívül tudni kellett azt is, hogy a feltalálásra váró telefon egy vagy két vezetéket alkalmaz a kommunikációhoz, a hívásjelző egy tárcsa vagy a ma ismert beépített csengő, mekkora feszültségű akkumulátorról kell majd üzemeltetni a hálózatot, hogyan kell kialakítani a kábelezést a megfelelő működéshez.
A feltoluló kérdések elbizonytalanítják az embert. Mi ez? Átverés? Méretes szamárság? Vagy valamiről lemaradtunk? Olvassuk tovább a cikket.
„Elektromosság által továbbított hírközlés „központosítására” az első szabadalmat F. M. A. Dumont francia mérnök kapta 1850-ben.” Folytatta írását dr Vajda.
1850 szeptemberében tényleg kért szabadalmat Francois Marcelin Aristide Dumont francia mérnök, száma 10.439, címe „Perfectionments et Applications de la Télégraphie electrique”. Dr Vajda egy francia egyetemen végzett filozófia doktor volt, nem igazán érthető, hogy a szabadalom címét miért sikerült ennyire félrefordítani. Nyelvtudás nélkül is felismerhető a télégraphie = telegráf = távíró szó.
A fordítás másutt is sántít. A hírközlés egy központi helyről történő adatszórást jelent és nem két partner információ cseréjét. A hírközlésnek nincs köze sem a távíró, sem a telefonközponthoz.
Azt érzékeljük, ez az ember nagyon nem értett ehhez a témához, eltéved a fogalmakkal és a távíróközpont valamiért azonos lett nála a telefonközponttal.
Vajon miért ír „tanulmányt” egy ember arról, amihez nem ért? Végigolvastam a cikket és ennek a szakasznak — az oldal alján — az utolsó bekezdés rávilágít az írásmű céljára: „Mind ez ideig úgy véltük, hogy a telefonközpont Puskás Tivadar találmánya.” Tehát, az „újabb adatok a híradástechnika magyar úttörőiről” cikk üzenete: nem Puskás Tivadar találta fel a telefonközpontot, csak azt hittük.
Téves állításokból nem lehet tudományos értékű következtetést levonni, a cikk üzenetét tekintsük valamiféle bűnbánatnak továbbá egy új állásfoglalásnak.
Szerző az „ez ideig úgy véltük” szóhasználattal nem titkolta, hogy részese volt a téves hiedelemnek. A hivatkozásokban egyszer megemlíti a saját, és kétszer Pap János könyvét. Ez némileg etikátlan, dr Vajda két könyvében is szerepel az állítás, míg Pap János csak egy könyvet írt ebben a témában.
Dr Vajda a véleményváltása előtti utolsó, 1958-ban kiadott, Nagy magyar feltalálók című könyvének 101. oldalán, a bevezetésben, ezt írta: „A telefonhoz kapcsolódik Puskás Tivadar magyar feltaláló világhírű találmánya: a telefonközpont.” Ott azonban még indoklás sincs, hogy miért gondolta így.
Az indoklás hiányzik dr Vajda 1943-ban kiadott „Magyar feltalálók” című könyvében is.
Az különösen feltűnő, hogy egy tudós – úgymond az újabb információk birtokában — módosítja az álláspontját. Ha egy aspiráns nem az akadémiai véleményt tupírozza, akkor abból nem lesz tudós. Ha már tudós, és eltér a hivatalos narratívától, akkor lebegjen előtte Giordano Bruno esete. Neki sem köszönték meg a meglátását és senkit sem érdekelt, hogy igaza volt. A karrierjét senki sem kockáztatja. Itt valami más történhetett, talán új akadémiai vélemény kerülhetett kialakításra?
Ezen sem lepődnénk meg, hiszen az 1956-tal induló politikai kurzus káderállománya még a 70-es években is megdöbbentően iskolázatlan volt, írástudatlan igazgatókkal persze nem szárnyalt a gazdaság. Az akkor kormányzó politikai közösség, az MSZMP (Magyar Szocialista Munkás Párt) Budapesti Bizottsága 1972. 02.11-én akció programot hirdetett, melynek célja az új értelmiség megteremtése volt. Ez motiválhatta dr Vajda „technika történeti tanulmányát”, amely ezek szerint egy új – mi már tudjuk, tévedésre alapozott — állásfoglalás. „Jól tudjuk, hogy a történelmet a mindenkori győztesek írják, így hát a történelem egésze az egymást követő győztesek történelemátírásainak, átértékeléseinek összessége.”, írta Határ Győző művész úr. A kádárista emberek – is — átírták a történelemkönyveket. Ehhez az folyamathoz járult hozzá dr Vajda a fatális tévedésével, amellyel ideiglenesen megjelent a magyar történelemben. Dr Vajda szellemi hatása döbbenetes volt a félanalfabéták társadalmában. Elfogadottá vált, még Pap János is módosítani kényszerült, sőt manapság is létezik. A „ki találta fel a telefonközpontot” kérdés napjainkban egy társadalmi vita, „Puskás kétely” a neve. Még a 2023 szeptemberi könyvhétre is jelent meg olyan könyv – ELTE-t végzett szerzőtől – amelyik dr Vajdára hivatkozik, továbbá ismerünk élő honlapokat, médiafelületeket, ahol szintén hivatkoznak az állásfoglalására.
Hogyan tudott dr Vajda szakképzettnek látszani? Honnan vette az információikat, amelyből sikerült tudatosan vagy véletlenül tévedésre jutnia? A tárgyalt írásmű sorrendje és hivatkozásai nagyjából megegyezik J.E. Kingsbury „The telephones and telephone exchanges” című, 1915-ben Londonban, New Yorkban, Bombayban, Calcuttában és Madrasban kiadott könyv IX. fejezetével. Úgy fejeztem ki magam, hogy nagyjából egyezik, ugyanis ami nem támasztotta alá dr Vajda mondanivalója célját, azt nem közölte, kihagyta vagy átlapozta. A kimaradt részek árulkodók dr Vajda célját illetően, erre utalok is majd. Most nézzük a teljes történetet egyben.
Thomas Alva Edison, a technikai forradalom legnagyobb feltalálója a folyamatos jogi viták miatt minden üzleti eseményről emlékeztetőt készíttetett a titkárával, amit jelenleg az Edison Papers archívum őriz. Puskás Tivadarnak volt már 1876-ban is kapcsolata Edisonnal, de a New Jersey államban megépített Menlo Park fejlesztőközpontba – az archívum adatai szerint — 1877.12.13-án járt először. Edison és Puskás megállapodtak telefon és fonográf ügyben, majd kidolgozták az együttműködési szerződéseiket. E szerint meghatározott európai országokban Puskás fizette a szabadalmi díjakat, aminek fejében részesült a kereskedelmi haszon adott százalékából. Edisonék megmutatták Tivadarnak az akkor forgalomban volt telefonokat, amiket ki is próbáltak, majd utoljára 1878.01.22-én járt ott Puskás. Ezen időszakban, egy műszaki próba során kérdezett rá Tivadar, hogy fejlesztenek-e telefon központot. Ez Puskásnak – a foglalkozásából adódóan — nem volt újdonság, de Edisonnak igen. Ugyanis a Boston Electrical Handbook megemlíti, hogy az 1877. május 17-én, 18-án és 19-én este tartott New York-i előadásokon Bell vázolta és ékesszólóan támogatta a telefonközpont még fejlesztésre váró használatát (126.oldal). 1877.05.17-én Bostonban Edwin Thomas Holmes hozott össze egy betörés bejelentésre szolgáló egyszerűsített kivitelű telefonközpontot, de állítólag lehetővé tette, hogy az ügyfelei esetileg telefonként is használják a berendezést. Sajnos leírás nem maradt fenn erről a berendezésről. A berendezés kétségtelenül létezett, a Philadelphiai világkiállításon szerepelt, és mint kereskedelmi terméket kínálták. Hogy mennyire lehetett telefonálásra használni, arra vonatkozóan semmiféle bizonyíték nem ismert. A telefonkagylót felvéve a betörést be lehetett jelenteni, amelyről a központban lévő hangszóró értesítette az ügyeletest. Erről ennyit tudunk.
A telefonközpont fejlesztés időszerűségét mutatja, hogy az Edison-Puskás tárgyalások zárása után hat nappal, azaz 1878.01.28-án, tőlük teljesen függetlenül, New Havenben megkezdődött az első kereskedelmi telefonközpont szervezése és kivitelezése. Ez George Willard Coy munkája, kereskedelmi célú rendszer volt, 21 fő előfizetőről tudunk egy utólagos, 1911-es levelezésből. Módosított érzékelős Bell készülékeket alkalmaztak és rendelkeztek engedéllyel az alkalmazáshoz. Mivel semmiféle kijelző nem volt még a telefonhoz kifejlesztve, a hívásról az értesítést egy erős rezgő hang jelezte a hívott félnek. A kábelezés négyesével csoportosítva történt. Ezekről maradt fenn leírás.
A Puskás Tivadar által 1877-ben Edisonnak feltett kérdés bekerült később Edison naplójába, mert Edison akkor, 1877 végén, értette meg, hogy a Western Union távíró cég miért sürgette nála a telefon tökéletesítési feladatot. A felismerés milliókat hozott Edisonnak. Miután Puskás Tivadar a magyarországi üzleteibe bevonta Charles Nottbeck urat, Edison egyik közeli munkatársát, a történetről többen tudhattak hazánkban is.
Magyarországon egy 1908-ban, máig sem tisztázott körülmények között, előkerült egy dedikált fotó, amelynek szövegéből tudunk erről az eseményről. Ennek a fotónak az eredetiségét sohasem vizsgálták, de ezt a nemzeti büszkeség talaján világelső feltalálásnak értelmezték sokan. Ezt a hiedelemvilágot másolgatta dr Vajda is. Akkor az a narratíva volt érvényben. A most tárgyalt 1973-as cikkében meg sem említi ezt a dedikált fotót.
Sem Puskás Tivadar, sem más nem találta fel a telefonközpontot. Miért? Hosszú történet, a telefonnal kell kezdeni. Nem Bell találta fel a telefont, hanem a német Philip Reis 1862-ben, bemutatta több helyen, de értetlenség fogadta, végül 1874-ben tuberkulózisban meghalt ez a nagyszerű ember. A belga Charles Bourseul megalkotta az első elektromágneses mikrofont. Ez remek telefon alkatrész lett később. 1871.12.28-án egy olasz bevándorló, Antonio Santi Giuseppe Meucci bejegyeztette telefon szabadalmát az USA Szabadalmi Hivatalában, ami 1874-ben lejárt. Meuccinak nem volt pénze meghosszabbítani. Bell kapott az alkalmon, és ő akkor beadta a szabadalmi kérelmét. Az amerikai olasz nyelvű sajtó szerint Bell és Meucci közösen béreltek egy műhelyt. Ami leegyszerűsítve azt jelenti, Bell meglopta a kollégáját. Az olaszok ócska tolvajnak is titulálták. Közben Salemben egy Elisha Gray nevű fizikus is beadta a telefon szabadalmi igényét. Meucci perelte Bellt, de közben – 1889.10.18-án — elhalálozott, szerepét átvette az állam, de valahogy a következő 112 évben nem született eredmény. Az amerikai Képviselőház 2001 szeptemberi határozata szerint Meucci volt a feltaláló.
Bell közben, pontosan 1876. 03.03-án megkapta a szabadalmi oltalmat, de – hallássérülteket oktató tanárként – nem értette a Meuccitól lenyúlt telefonkészülék működését. Kísérletezett vele, valahogy hozzájutott Gray szabadalmi beadványához, még végül kollégáival összehoztak egy működő telefont, amely kísértetiesen hasonlított Gray készülékére. Az illetékes szabadalmi hivatalnok, kinek anyagi boldogulását Bell készpénzadománnyal támogatta, Grayt időbeli hátrányba hozta. Miközben az ember olvasgatja a jogvita anyagait, az az érzése, hogy Bell már a kora kőkortól fogva rendelkezett több telefon szabadalmi beadvánnyal, ami valahogy mindig akkor került elő, amikor arra éppen szükség volt. A piac látva a készülék és a szabadalmas szakmai gyengeségét, hatalmas fejlesztésbe kezdett. Egyedül Edisonnak tucatnyi szabadalma kapcsolódik a telefonhoz, de a Bell érdekeltségbe tartozó szakemberek, vagy harmadik felek is rendesen kivették a részüket a munkából. Mindenki pénzt akart látni, és látott is a telefonbusinessből.
Elérkeztünk az eredeti kérdéshez, ki találta fel a telefonközpontot? A válasz egy visszakérdezés, a fejlesztési folyamat melyik szintjén létrejött készülékhez kellett volna a központot kifejleszteni? Végül is volt egy bátor ember, Leroy B. Firman, 1880.01.16-án beadta a saját telefonközpont szabadalmi igényét, ezt 1885.10.13-án hagyták jóvá. Száma 328305. A Bell féle egyvezetékes — de nem folyadékérzékelős, hanem már az elektromágneses — telefonokhoz készült, külön csengő-áramkörrel. Mire jóváhagyták, már mindenki más kivitelű telefont gyártott. Így van ez az informatikai szektorban a mai napig. Talán még jól jellemzi a folyamatot a következő információ, 1880.02.17-én George Willard Coy – akinek már 1878-ban New Havenben volt központja — a telefonközponthoz alkalmas kapcsoló készüléket szabadalmaztatott, száma: 224653. Ebben volt már rudazat és dugós kapcsoló is a villamos csatlakoztatás megvalósítására. Üzem közben is fejlesztettek.
A fentebb ismertetett telefonközpont funkciók fel sem merültek a távíróközpontok esetében. Ha dr Vajda lapozott volna egyet az általa hivatkozott szakirodalomban, akkor szembesült volna ezzel a ténnyel, sőt láthatta volna a Dumont által szabadalmaztatott távíróközpont rajzát és olvashatott volna egy leírást is arról, hogy hogyan használták a távíróközpontokat a gyakorlatban. Mert a Dumont által szabadalmaztatott berendezését nem lehetett megvalósítani, az a távíróközpont csak egy szép elmélet maradt. Dr Vajda átlapozta ezt. Ez sem illett a mondanivalójába. Normáliséknál a tudós a megismert adatokból von le következtetést. A mondanivalóhoz összeállított állításokból az influenszerek dolgoznak.
Már csak egyvalamit nem tisztáztunk, miért került sor erre a szemléletváltásra a kádári érában, azaz mi kényszerítette dr Vajdát az álláspontja „tudományos” megváltoztatására, bármi áron és módon. Tivadar két fiatalabb lánya Magyarországon élt 1945-ben. 1946-ban a legfiatalabbat, Theodórát, az aluliskolázott rendszerváltók nem bántalmazták, hanem megbecsülték. A több nyelven beszélő, művelt és világlátott idős asszony takarítónői állást kapott az egyik telefonközpontban. Ő nem ebben látta a jövőt és 60 évesen, önkényesen és végleg elhagyta az országot.
A másik, Margit, a középső leány, akit szintén itthon ért az akkori rendszerváltás. Az 1945-ben 64 éves, 28 éve özvegy, két gyermekét egyedül felnevelő asszonytól elvették a nyugdíját, más vagyona nem lévén. Leányától szüléskor megtagadták a váci kórházban az orvosi ellátást (!), a fiát és az unokáját – szintén vagyonelkobzás mellett – munkatáborba, a menyét börtönbe zárták.
A család ezen ágának nyilván nem tetszett a kiirtásukat célzó bánásmód. 1956-ban, némi budapesti lövöldözés után, kollektíve távoztak az országból. Az 1956 után regnáló politikai elit emiatt gyűlölte meg Puskás Tivadart. Mégiscsak disznóság, hogy az 1945 után mutatott „kedvességüket” nem hálálták meg, a Kádár rezsim legitimitását megtagadták a távozásukkal. Ők így látták.
Az ELTE tanárcserék és a történelemkönyvek átírása kulturális hátrányt okozott hazánknak, amit az ambivalens rendszerváltás napjainkig meghosszabbított.
DE 
HU 
EN 
Schreibe einen Kommentar