Hipnotikus kísérletek

Ennek a falunak, ahonnan mindig a legcsinosabb lányokat válogattam ki asztali kiszolgálóimnak a Kairó melletti Musturut palotámba, különös a története. Két neve van: Poloneskoi – törökül „lengyel falu”, és Adamopol, az alapítója, Adam Czartoriski herceg nevéről, aki XII. Károly svéd király Törökországba történt menekülése után a lengyel kozákjaival itt Kis-Ázsiában telepedett le. Az akkori szultán dekrétuma örök időkre adómentességet ígért nekik a földbitokaikra, és ezekből a kozákokból alakultak a lengyel-ottomán ezredek, akik évtizedeken keresztül vezették Konstantinápoly védelmét. E falu minden lakója nagyon szép, erőteljes ember, akik azonban csak maguk között házasodnak. Azokra az utazásainkra, amelyeket a khedivével lovon tettünk, kiszolgálásunkra csak az adamopoli lányokat vittem magammal, akik úgy tudtak lovagolni, mint az ördög, mert a régi kozákvér bennük hamisítatlanul tovább élt.
A lengyel lányok közül az egyik, a szép Rouza, egy teljesen más fajta különleges élményre emlékeztet. Kairóban történt. Az egyik kasztrálttól hallottam egy híres hipnotizőrről, aki a médiumaival ott elképesztő előadásokat tartott. Arra kértem Abbas Hilmit, hogy kivételesen hozzám hívássa a hipnotizőrt Musturutba. Az egész hárem izgalomban volt. Az ülésen csak a török ceremóniamesternő, az kávézaccból jósló olasz szolgálónő és Hermeline, az első osztrák komornám lehetett jelen. Door-Leblanc-nak – így hívták ezt a világszerte ismert hipnotizőrt –, a felesége volt a médiuma. Először vele csinált különböző kísérleteket, amelyek a legnagyobb ámulatba ejtettek bennünket. Ezeket követően ki akartam próbálni, hogy engem is altasson el. Meg kell mondjam, ő ettől a javaslattól tiszteletből először viszszariadt, de aztán hagyta magát rábeszélni. Helyet foglalt velem szemben és a szemembe meredt, én pedig rá. Csodálkoztam, hogy hirtelen elkezdett pislogni és nyelni, mintha nyakpanaszai lettek volna, majd becsukódott a szeme. A médium felkiáltott: „Fenség! Az ég szerelmére, elaludt!” A hipnotizőr mélyen, mozdulatlanul aludt.
Mit tegyek? A médium azt a tanácsot adta, hogy fogjam meg a férje fejét, és fújjak rá, amilyen erősen csak tudok. Erre Door-Leblanc lassan kinyitotta a szemét, és döbbenten nézett rám. Miután túljutott azon a szégyenkezésén, hogy egy hanum hipnotizálta őt a háremében, engedélyt kért tőlem, hogy oktathasson engem a művészetére. Ő még sosem találkozott ilyen nagy hipnotikus erővel.
Még többször eljött Musturutba, és tanított, hogyan kezeljek egy médiumot. A szép Rouzát választottam a kis-ázsiai lengyel faluból. Annyira alkalmasnak mutatkozott, hogy hipnotikus alvásakor nekem és a khedivének néhány nagy szolgálatot tudott tenni.
Abbas Hilmi, akinek a hipnotikus kísérleteim egyáltalán nem tetszettek, egyszer megosztotta velem súlyos gyanúját, melyet az egyik magas tisztségviselője iránt táplált. Nem mondtam erre semmit, azonban az abdini palotába látogatásaim szokásos időpontjában Rouzával érkeztem, akit már Musturutban elaltattam, és aki mintegy mechanikus babaként nyitott szemmel ült mellettem a kocsiban. Neki nem szabadott tudni, hogy Abdinba vezet az utunk. Ott a khedive jelenlétében feltettem neki minden kérdést, amire választ kívántunk kapni. Rouza megismételte nekünk a hivatalnok legtitkosabb szavait, amit ő a khedivéről mondott. Ezzel minden kétség megszűnt. Ezt követően visszavittem Rouzát Musturutba, és mielőtt felébresztettem volna, azt a parancsot adtam neki, hogy minden kérdést és választ örökre felejtsen el. Sohasem tudta meg, hogy elhagyta Musturutot.
Ezt követően a khedive már sohasem nevetett ezeken a dolgokon.
Az olasz festőnővel, Casonatoval, is volt egy figyelemreméltó érzékfeletti élményem. Ő gyakran jött hozzám a musturuti palotába, hogy belső dekorációkat rajzoljon nekem. Mellettem ült és a rajzlaptömbjébe vázlatot készített, amikor a ceruzája a kezében hirtelen szavakat kezdett írni. „Mit jegyez fel?” – kérdeztem tőle. Zavart pillantással letette a ceruzát.
„Rajzoljon tovább!” – szólítottam fel.
„Fenség, most nem tudok, a ceruza valami mást akar írni” – mondta zaklatottan –, „már nincs a hatalmamban.” Döbbenten néztem rá, mivel akkor még nem tudtam, hogy van író médium is.
A ceruza a következőt írta: „Xenorva Rex akar a hanum effendinek valamit mondani.”
„Ki ő?” – kérdeztem Casonatot.
„Bizonyára egy jó szellem.”
Xenorva Rex üzenete így hangzott: „A musturuti parkban, mélyen a földben, a három legmagasabb pálma alatt a hanum effendi egy kőbe vésett fejet fog találni, ami az ő képmása.”
Utasításomra minden kertész munkához látott. Mivel a parkban több csoport magas pálma is volt, az nemsokára egy óriási vakondtúrásra hasonlított. Ott, ahol az első ásószúrás történt, de jóval mélyebben, mint ahogy az sejteni való volt, az ásó végül egy kemény dologba ütközött.
Amikor másnap Abbas Hilmi eljött hozzám Musturutba, és látta a női fejet, amit felállíttattam, meglepődve kérdezte tőlem: „Mikor és kivel készíttetted el ezt a fejet?”
Elmeséltem neki a történetét.
Abbas Hilmi, aki mindenféle ásatást ellenzett, és mindig blaszfémiának (istenkáromlásnak) tekintette, amikor királysírokat nyitottak fel, és a múmiákat, mint holt tárgyakat múzeumokban állítottak ki, nagyon komolyan azt mondta nekem:
„A földben kell hagyni nyugodni azt, ami a földben van!”