A lúzer
A lányról szinte semmit se tudtak. Gyerekként, 7-13 éves kora között, lakott Magyarországon. Az édesanyja nem az édesapja jogi felesége volt, ezért a kislány titokban nevelkedett, a szülők nem kereszteltették meg, csak May-nak hívták. Iskolába sohasem járt, egy angol nevelőnő tanította. A magyar nyelv nem volt a tananyagban. A családban németül beszéltek, csak apa tudott magyarul. Apa közismert és közkedvelt ember volt Budapesten, majd anya és apa 1890-ben szétköltöztek. Nem a házasság szerelmi pillére sérült, mert egy gráci szállodában a szülők még sokáig össze-össze bújtak. Úgy tűnik gazdasági problémák adódtak és apát korábbi barátai — meg a szerencse — cserbenhagyták.
1892. április végén a lány, aki akkor még nem volt 15 éves, elhagyta a kontinenst, és csak Apa halálát követően, nyolc hónappal később tért vissza. Bécsben telepedett le. Mark Paula, a bécsi udvari operaház primadonnája 1895.03.26-án fellépett a pesti Vigadóban. A dalest szüneteiben az akkor már 18 éves lány Grieg, Baderevszky, Mendelssohn és Schumann darabokat játszott. Női szépségét dicsérték, művészetét a magyar média vegyesen fogadta. A két véleménycsoport képviselőit csoportosítva megállapíthatjuk, a leány életében megjelent a magyar politika. Az édesapja hagyatékáért még folyt a harc, mert azt a korabeli minisztertanács államérdeknek minősítette, viszont – a magyar Felsőház erkölcsére jellemzően — fizetni nem akart érte. A leány ekkor megértette, akikkel szemben áll, azok még a közvéleményt is képesek befolyásolni. Visszament Bécsbe, ahol udvari zongorista volt, közben felkészült, hogy még a hatalmasok se tudják elvenni az örökségét.
A hagyatéki perben a fővárosi Királyi Bíróságon megvédte a jussát, emiatt a magyar Felsőház a közutálat középpontjába helyezte a fiatal nőt. Az 1898.12.18-i Budapesti Hírlapban egy gyalázkodó cikk jelent meg róla, melyet fizetett hirdetésben közöltek a Welt Blatt 20-i számában is. Mivel semmit sem tudtak a lányról, a cikk összes állítása hazugság, a cikket nem is jegyezte senki. A sunyi hazug még gyáva is volt. Az újság egy Rákosi Jenő nevű ember tulajdonában állott, akinek a családja a cikk publikációja előtt két évvel korábban kapott nemesítést. Hát igyekezett is a szerkesztőség az uralkodói kegyet meghálálni, mert más médiában hasonló gyalázat nem jelent meg.
Hófehérke is sáros lesz, ha sárral dobálják. A lány bécsi udvari zongorista karrierje a cikk miatt ellehetetlenült. A fiatal nő nem számított rá, hogy „otthon” Bécsben is nemtelen támadás éri. Pénze volt, de ami eltört az életben, azt már nem ragasztgatjuk. Bécsben maradt, de visszavonult a közélettől. A budapesti Királyi Bíróságon kapott nevét elhagyta, és Bécsben a katolikus egyház szabályai szerinti névre szóló útlevelet próbált szerezni, vélhetően sikerült is neki. Persze volt USA útlevele a valódi nevével, de az nem illett a korábbi életéhez. Másodszor is elhagyta a kontinenst, és polgári esküvőt kötött egy muszlim uralkodóval. Tíz év múlva felvette a muszlim vallást és 1910-ben ismét férjhez ment ugyanahhoz a férfihoz. A második házasság már nem polgári, hanem uralkodói eseménynek számított, amire azonban még a Monarchia főkonzulját, gróf Széchenyi Lajost sem hívták meg. A lány nem felejtette el a bánásmódot. Az uralkodó egy három kontinensre kiterjedő birodalom egyik nagyobb vazallus államának volt a királya, így a lány helyi királynő és birodalmi hercegnő lett.
A házasság azonban néhány európai nagyhatalom érdekeibe ütközött. Az 1910.02.10-i angol The Cornisham újság zsidó származásúnak állította be a hölgyet, ugyanaznap a francia Le Radical párizsi szajhaként írt róla, jóllehet, a hercegnő csak élete első hat évét élte Párizsban.
A hercegnő beszélt angolul, franciául, oroszul, arabul, törökül és anyanyelvén, németül, igaz bécsi akcentusban. Egy erőszakos, de legalább buta, osztrák újságíró összekeverte a féltestvér nővérével, 130 évre félrevezetve a médiát. Az angol és a francia titkosszolgálat németnek azonosította be, ami majdnem megfelelt a valóságnak és kényelmesebb volt, mint összakadni az amerikaiakkal.
A hercegnő gyermekkorának angol nevelőnője – akinek tíz testvére volt Londonban – munkáltatója halála után Budapesten ragadt, majd jó fél évvel később férjhez ment annak öccséhez. Nagyon büszke volt a királynővé lett neveltjére. Az 1910. évi Vasárnapi Újság 57.évfolyam 7.számának adott a hercegnőről három fotót és nyilatkozott a lányról. A világ mégsem tudta meg, ki ez a lány, mert a nevelőnő nem tért ki családi titkokra. A hercegnő egyszer hazajött Budapestre, mert 1912.01.07-én meghalt az édesanyja, akit a Fiumei úti sírkertben temetettet el. Az édesapja kilétére ekkor sem derült fény, senki sem akarta. Egy amerikaival nem szívesen húzott volna újat az angol titkosszolgálat.
A házasságot Anglia sikeresen szétrombolta, pedig a hercegnő anyai ágon rokonságban állt az angol királyi házzal. Végül a hercegnő 1913.03.18-án válási szándékkal hazatért Bécsbe. Magyarországon az éppen akkor alakult Tisza kormány beijedt. A hercegnő örökségének elvételi küzdelmeiben nem csak az időközben felsőházi taggá vált Rákosi Jenő, hanem sok más magyar politikus is kompromittálódott volna. Meg kellett valahogy akadályozni, hogy a hercegnő Magyarországra költözzön és ne adj Isten valamiféle perben kitálaljon. Egyszer már ellehetetlenítette a hölgy életét Rákosi Jenő újságja egy cikkel, az akkor bevált, ezért most is erre gondoltak, de mersz már nem volt. Egy hercegnő nyilván nem egy fiatal lány, és a helyzetet bonyolította, hogy az édesapjának tavaly, azaz egy 1912-ben megjelentetett könyv, külön fejezetet szentelt. A hercegnő középső húgának a férje magas rangú katonatiszt volt. A közös hadsereggel még kevésbé akartak ujjat húzni ezek a dicstelen honfiak. A nyílt konfliktust az érintett politikai csoport nem merte vállalni. Kerestek és találtak egy feláldozható újságírót, egy lúzert, aki elvégzi helyettük az erkölcstelen munkát.
Az újságíró a hercegnőnél 5 évvel volt idősebb és kicsit sem született lúzernek. A fiatalságát és a későbbi világlátását meghatározta, hogy utolsó éves középiskolás korában a bátyja, a katonai szolgálat elől Franciaországba költözött. Elkötelezett magyar hazafi lehetett. A középiskola befejezése után a fiatalember újságíróként, illetve íróként akart dolgozni. 1891-ben már saját lapot alapított, majd 1892-ben a Pesti Hírlapnak dolgozott. Többször járt Franciaországban a bátyjánál Párizsban és 1900-ban valószínűleg Londonban is.
Több lapnak is dolgozott. Könyvet novellákat, operettet, kuplét, vígjátékokat írt, rendszerint francia kapcsolódással. 1901-ben megpályázta a szegedi színház direktori posztját. Nem Ő nyert, de egyértelmű, hogy egy önmegvalósításra törekvő tehetséges és szorgalmas ember volt. Újságcikkeinél a Sze, Lerry, Sorry, Ry aláírásokat használta, sokszor nem is jegyezte a cikket, ha az színházi témájú volt. 1904-től a Az Ujság belső munkatársaként dolgozott, majd váltott.
1906.09.28-án felmondott a Magyar Nemzetnél, ahol felelős szerkesztő volt. Akkor, 1906-ban költözött haza a bátyja, és ezzel valami megváltozott az emberünkben.
Ez 1908 december végétől látszódik. Az Ujság lap kiküldte Boszniába háborús tudósítónak. A 36 éves, elismert színikritikus elvállalta. Nem volt családja, sohasem volt képes szerelmi kapcsolatot kialakítani. Megvetette a nőket.
1910.01.23-án gróf Serényi Bélánéval készített interjút, melynek végén az újság hasábjain hűségét fejezte ki az éppen alakuló kormánynak.
1913.03.16-án már ismét a színházi életről tudósított. Azt mondják nem volt olyan tehetséges, mint a bátyja, akinek az árnyékában élt. Már elmúlt 40, megbékélt volna egy belső munkatársi fizetéssel.
1913.03.18-án megkapta a kényes megbízást, a hercegnő távol tartását kellett megoldani. Elvállalta, pedig semmit sem tudott a célszemélyről. Az Ujság lap a hölgy uralkodói házassága alkalmából, majd a hercegnő édesanyja budapesti temetés kapcsán cikkezett róla. A hercegnő akkor Magyarországra jött, megrendelte és fizette a temetés költségeit. Két másik alkalomból pedig mindenféle aktualitás nélkül cikkeztek róla. Ezek — az angol érdekeknek megfelelően — egyszerű gyűlölködések voltak, aláírás és valóságtartalom nélkül, a házasság bomlasztását — azaz az angol érdekeket — szolgálták. Az angol titkosszolgálat Magyarországi jelenlétét a hercegnő középső húga is jelezte az újságoknak, de semmiféle intézkedés nem történt, a korabeli kormányok a saját érdekeiket sem voltak képesek felismerni. Semmi konkrét ismeret nem állt rendelkezésre a vállalkozó szellemű újságírónak. Végül a bátyja segített az „adatgyűjtésben”. Ugyanis régebben kollégája volt a Pesti Hírlapnál Rákosi Viktor (Sipulusz), Rákosi Jenő testvére. A korábbi Rákosi Jenő féle cikk tartalma és a Felsőházban ismert adatok így már újságírónk rendelkezésére álltak, sőt a Vigadóban 1895-ben elhangzott koncertről is értesült emberünk. A szintén író-újságíró bátyjának azonban volt több franciaországi kolléga barátja is, például a La Temps munkatársa Xavier Mélet. Tőle biztosan megkapták a Le Radical cikkét. Ez kimutatható emberünk munkájában. A hercegnő zsidózása értelmetlen lett volna, hogy kikerült a muszlim környezetből, meg az angolok sem örültek volna neki, mivel éppen pénzelték a cionistákat.
Az újságírónk gyors volt, 5 nap múlva megjelent az írása, amit a megrendelői elvárásnak megfelelően, ezúttal saját nevét kiírva jegyzett is.
Vélemény, hozzászólás?