Mervat Hatem az eltévedt tudós
Tudósunk neve: Mervat Fayez Hatem. A kairói születésű hölgy a Heluan Leányiskola elvégzése után a kairói Amerikai Leány Középiskola intézményben folytatta a tanulást, végül a kairói amerikai egyetemen (American University in Cairo) zárta a hazai tanulmányait. 1974 évben kelt diplomamunkája a ” Szakmai egyesületek egy fejlődő országban: az egyiptomi ügyvéd- és mérnökszindikátusok esete” címet viseli. Később a Michigani Egyetemen politológiából doktorált és a washingtoni Howard Egyetemen professzo-raként oktatói munkát végzett, miközben folyamatosan bírálta az éppen regnáló egyiptomi kormányzatok nőpolitikáját. Tudósunk jelenleg nyugdíjas és igazi hazafiként Egyiptomban alapítványt hozott létre a nők főiskolai képzésének támogatására. Szabadidejében Izrael ellenes amerikai aktivista. Több mint ötven folyóiratcikket és könyvfejezetet publikált a nemek (gender) és a politika témakörében. Ezek egyike az „Egymás szemén keresztül: egyiptomi, levantei-egyiptomi és európai nők képe önmagukról és egy-másról (1862–1920)” című írása, melyet 1989-ben jelentetett meg. A cikk deklarált célja, legalább is a bevezetés szerint, a vizsgált időszak egyiptomi feminista mozgalmának áttekintése, a sikertelenség okai-nak feltárása. Az írás tudományosan komolytalanná válik, amikor megnevezi a vizsgálatba bevont szemé-lyek számát, ami 3-3 fő. Konkrétan három egyiptomi, három levantei származású Egyiptomba migrált, és három, átmenetileg Egyiptomban élt európai származású hölgy írásos emlékeit vizsgálja. Az írás címe is tartalmaz ellentmondást, hiszen egy-egy írásos hagyatékból csak gyanúnk lehet, hogy milyen képük volt az érintett nőknek önmagukról vagy a többi nőről, ha ezt konkrétan nem írták le. A találgatás pedig nem tudomány. További probléma, hogy 1882 előtt Egyiptomban feminizmusról nem beszélhetünk, mert még gondolati szinten sem merült fel ez a téma.
Ebben a tudományosnak bemutatott írásban szerepel Javidan (Dzsávidán) Hanum és az angol nyelvterületen Hárem élet (1931) címen ismert könyvéből pár idézet, amelyet Mervat a saját – semmivel sem alátámasztott — véleményével szerepeltet. Konkrétan 8 idézetről van szó. Meglepő (?), de az írásban Dzsávidán Hanum „európai” nevét nem sikerült Mervatnak eltalálni, sőt, a tévedését kétszer egyformán leírni. Így az emberben további kétségek merülnek fel a „tanulmány” hitelességét illetően. Az még megle-pőbb, hogy az írás az érintett korszak egyiptomi feminista mozgalmának sikertelenségéért részben az Egyiptomban élt, vagy oda házasodott külföldi nőket, elsősorban az európaiakat hibáztatja, mondván az európai olvasóknak elavult ismereteket közvetítettek Egyiptomról. Nekem nem sikerül logikai kapcsolatot találnom az állítólag félretájékoztatott európai női népesség és az egyiptomi feminizmus sikertelensége között.
A vonatkozó fejezet címe „Európai nők: az orientalista, mint bennfentes”. Egy Egyiptomba házasodott nő nyilván nem keletkutató (orientalista), ezt bátran kizárhatjuk. De a fejezetcím csak nekünk tűnik tévedésnek, ezért először tisztázzuk, hogyan is értelmezi az orientalista szót az egyetemi oktató professzor asszony és néhány más, Amerikába szakadt „keleti” tudós kortársa.
Edward Wadie Said palesztin és amerikai akadémikus újra értelmezte az általunk ismert orientalizmus (Kelet kutatás) fogalmát. Said Jeruzsálemben született 1935-ben, 1948-ban a család Egyiptomba költözött a harci területről, végül az USA-ban leltek új hazára. Különösebb jelentősége nincs, de az előítéletek megelőzésére jelzem, Said egy keresztény arab családba született, az édesapja USA állampolgársággal is rendelkezett, édesanyja libanoni (ami a levantei terület egy része) származású. Said 1957-ben végzett a Princetoni Egyetemen, majd angol irodalomból bölcsészdiplomát (1960) és filozófiadoktori diplomát (1964) szerzett a Harvard Egyetemen. 1963-ban Said csatlakozott a Columbia Egyetem angol és összeha-sonlító irodalomtudományi kar oktatóihoz, ahol 2003-ig tanított és dolgozott. Közben 1977-től 1991-ig a Palesztin Nemzeti Tanács tagja volt.
Said az Orientalizmus (1978) című könyvével vált világhírű, „kultúrkritikussá”. Könyvében az orientaliz-musnak új definíciót adott. Szerinte az orientalizmus nem más, mint a nyugat-keleti kapcsolatokban meg-jelenő hamis kulturális ábrázolások halmaza, azaz csak egy pszichológiai gyakorlatot valósított meg az „európai identitás” önmegerősítésében; nem pedig az intellektuális kutatás és a keleti kultúrák tanulmá-nyozásának objektív tudománya, ahogy mi eddig ismertük. Az európai identitás megerősítésére szerinte a gyarmatosítás miatt volt szükség. Szépen elkerekítették ezeket a mondatokat, de visszaegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a gyarmatosítottak magasabb kulturális szinten álltak a gyarmatosítás idején, mint a gyarmatosítók. Ezáltal utóbbiak mindenfélét hazudoztak a legyőzöttekről.
A világmegváltó új elméletben az „orientalista” egy pejoratív szóvá vált, mondhatnám általános becsmér-lő jelzővé, mint a rasszista vagy az antiszemita. Megszületett egy új, ideológiai előítéletet kifejező szitok-szó, mondjuk a mocskos hazug szinonímájaként.
Said az etnikai hovatartozást és a kulturális hátteret tette az erkölcsi tekintély és az intellektuális objekti-vitás feltételévé az orientális világ tanulmányozásában. Tehát csak a keletiek mondhatnak – erkölcsileg megalapozottan és objektíven, azaz — hitelesen bármit a keleti világról. Ez a rasszista szemlélet a nyugati tudósokat és az elért eredményeiket kívánta hitelteleníteni, csak éppen felemásre sikerült. Ugyanis nyu-gati iskolázottságával, nyugati kultúrájával Said kizárta önmagát és a többi nyugati műveltségű tudóst – így Mervat Hatemet is – a hiteles tudósok közül.
Az orientalizmus Saidi definícióját a már szabad, korábban gyarmatosított népek Amerikában homokozó tudósai tovább fejlesztették, végül Gyan Prakash (indiai származású) történész megállapította, hogy “gyarmati imperializmus nélkül nem is lenne orientalizmus”.
Said – és tudósnak álcázott követői — téveszméjének kritikájával nem célunk foglalkozni, hiszen első rá-nézésre látszik, hogy Said figyelmen kívül hagyta, miszerint a 19. századi orientalisztikát német és magyar akadémikusok és értelmiségiek dominálták, holott ezen országok sohasem rendelkeztek gyarmatokkal. Nem is beszélve a Magna Hungáriát kereső Julianus barátról (első út 1235-1236) vagy Kőrösi Csoma Sán-dorról (1819-től utazott). Said értelmezése nem a tudományról, hanem a politikáról szól.
A fentiek alapján érthető Mervat Hatem szóhasználata, minősítése és a vizsgált személyek kiválasztása.
Igazi tudós módszer, a mondanivalómhoz választom a mintát. Hát ezért alacsony a vizsgált személyek száma. Lehet, nem is kell vizsgálat, az eredményt már tartalmazza a címsor.
Mervat asszony keleti (származású), azaz az orientalista elmélet szerint kétségtelenül hiteles, a vizsgált hat keleti személy ezen logika mentén szintén hiteles, a három európai nem lehet is hiteles, még akkor sem, ha ugyanazt írták, mint a hiteles minősítésű nőtársaik. Ezek után érthetetlen, hogy Mervat miért bajlódott a cikk megírásával? Egy magyarázatot találtam, Mervat alá akarta Said félresikerült elméletét támasztani. Én ebből a nézőpontból vizsgálom a cikk részletét.
Tehát az „Európai nők: az orientalista, mint bennfentes” fejezetcím az egyiptomi feminizmus vizsgálatá-nak leple alatt az Egyiptomban a tárgyalt időszakban élt, de származásánál fogva hiteltelen európai nők írásait – a hamis orientalista képeket — kívánja bemutatni. Minek, ha úgyis hiteltelen?
Tehát három európai nő szerepel a tanulmányban, Lucie, Lady Duff-Gordon (született: Anglia, Austin; 1821. június 24.) angol írónő és műfordító. Továbbá Eugénie Le Brun, egy kevéssé feltárt származású francia hölgy, aki házasságra lépett a török származású Husayn Rushdi pasával, Egyiptom 1914-1917 kö-zötti miniszterelnökével. Le Brun 1892-től élt Kairóban a férjével, iszlamizált, és magas pozíciókat töltött be a gyarmati adminisztrációban. Mervat harmadik kiválasztottja Dzsávidán Hanum magyar származású hölgy, akit Egyiptomban Török grófnőnek ismertek, az alkirály (kedive) 2.felesége volt, 1900-1910 között polgári, 1910-1913 között uralkodói házassági keretben. 1910-ben iszlamizált, a második házasság előtt.
Gordon levelezett élményeiről, Le Brun és Dzsávidán Hanum könyvet írt az egyiptomi tapasztalatairól. Jelen írásban csak a Dzsávidán Hanumra vonatkozó állításokat vizsgáljuk, mert az ő életét és munkáit jól ismerjük.
Dzsávidán Hanumot így mutatja be Mervat: a magyar Mary (a szöveg előző részében Marie) Torok középosztálybeli családban nőtt fel, ami megfelelő oktatást biztosított számára, de anyagi biztonságot nem. Ez részben magyarázza döntését, hogy gazdaságilag stabil külföldivel házasodjon össze. Áttért az iszlámra a házasságkötés után.
Nos az orientalisztikusan „kétségtelenül hiteles” tudósasszony túllépte a hatáskörét, amikor egy európai nő európai életszakaszáról nyilatkozott. Ismerjük azt az ideológiai sablont, amely mentén haladva megfogalmazta a bemutató sorait. Elkeverhette a sablonokat, mert semmit sem sikerült neki eltalálni.
Nézzük a tényeket. Dzsávidán Hanumot May Török néven ismerték Egyiptomban, illetve ismerik a nyugati világban. A hölgy keresztnevét tehát illett volna eltalálni. A Török család grófi címet viselt, ami a Magyar Királyságban főnemesnek számított, amiről szintén tudtak úgy Egyiptomban, mint Nyugaton. Dzsávidán édesanyja Sophie Vetter von der Lilie szintén egy – osztrák — grófi család tagja volt. Az Ausztriában élt Vetter család tagjai szinte az összes európai királyi családban fellelhetők voltak. A Vetter család az európai főnemességhez tartozott.
Dzsávidán sohasem járt iskolába. Egy angol nevelőnő, Viola Kirkman tanította.
Dzsávidán vér szerinti apja – akit sem Egyiptomban, sem Nyugaton nem tudtak beazonosítani – egy magyar származású amerikai bankár-vállalkozó, később Magyarországon feltaláló volt.
Dzsávidán Hanum még nem volt tizenöt éves, amikor először vitték ki Egyiptomba, ahol produktív szerelmi viszonya volt a 17,5 éves uralkodóval, a későbbi férjével. Akkor nem is házasodtak össze, mert a későbbi Dzsávidán Hanum visszatért Európába az apai öröksége miatt. 1900-ban – már az öröksége birtokában – tért vissza Egyiptomba, és házasodott a gyermeke apjával. Ezek a tények nem támasztják alá az anyagi szempontú házasodásra vonatkozó elméletet.
Dzsávidán, dátum szerint a második házassága előtt vette fel az iszlám hitet. Nem tért át, mert nem volt miről. Az iszlám volt ez első vallása.
Az orientalista sablon ott is defektes, hogy az európai nők anyagi okokból házasodtak a gazdag egyiptomiakkal. Semmi sem támasztja alá, hogy az egyiptomi átlag dúsgazdag volt az európaiakhoz képest.
A keresztnév ismeretének hiánya és a sikertelen bemutatás után nézzük a nagyívű írásmű állításait.
1)”Az államaiknak biztosított kiváltságok (legyenek azok pénzügyiek, politikaiak vagy társadalmiak) egyéni állampolgárokként is megillették őket…………. Amikor Djavidan Hanumtól és Le Bruntól megvonták a nyugati privilégiumokat és védelmet, mert egyiptomi férfiakkal kötöttek házasságot, sebezhető és tehetetlen nőkké váltak egy idegen földön és kultúrában. (Djavidan Hanum, 1931, 299. o.)” – ezt a hivatkozást nem sikerült fellelni. A Harem life könyv 299.oldalán a Modern Stamboul fejezet 2.oldala található. De fogadjuk el, valahol biztosan szerepel.
Pénzügyi, politikai vagy társadalmi kiváltság biztosítása nem a nagylelkű egyiptomi kormányzás adománya volt akkoriban, hanem zömében az angol megszállás, kisebb részben pedig a török politika követelménye. A külső hatás azonban a megszálló angolok részéről korlátozott volt, például betiltották a nőkereskedelmet és a kikényszerített monogámiától eltekintve nem szabályozták a házassági szokásokat, valamint a családi életet. A hagyományos családi viszonyok részleges fennmaradása miatt az azt megélt hölgyek leírása forrásmunka és nem a szegény levert Kelet befeketítése. A nőkereskedelem 1882-es be-tiltása előtti időkről bármiféle feminista mozgalomról beszélni hazugság.
A muszlim patriarchális házasságot megélt nők tapasztalatáról jó 80 évvel később azt állítani egy éppen divatos, de megalapozatlan politikai kurzus jegyében, hogy rosszindulatúan ábrázolták az egyiptomi házassági viszonyokat, miközben a helyi arab feminista hölgyek is pontosan ugyanazokat állították, és éppen az ellen harcoltak, egyszerű butaság Mervat részéről. A szerzőnő tevékenysége is megkérdőjeleződik, hiszen az élete során végig ostorozta az egyiptomi kormányzatok nőpolitikáját. Ez nyilván fölösleges lett volna, ha Egyiptomban minden rendben lett volna e kérdésben. Akkor ki és mikor hazudott?
Feltűnő Mervat jelenlegi hallgatása arról, hogy az Európába a közelmúltban beáramlott, a muszlim patriarchális viszonyokban szocializálódott férfi népesség, a napi életben hogyan viszonyul az európai őshonos, már régen egyenjogúsított nőlakossághoz. Bizony, aki ma félállatként viselkedik, annak a felmenői sem voltak különbek, bármit is állít Said vagy Mervat.
2)”Az iszlámra újonnan áttértekként Djavidan Hanum és Le Brun a hagyományos muszlim különbséget tették az iszlám, mint vallás és a korrupt vallási berendezkedés és a férfiak által bevezetett torzítások között (Djavidan Hanum, 1931, 12-17. o.)” – Az iszlám vallást felvett európai nők megegyező meglátása az iszlámba beleszületett nők értékelésével, tényleg aljas orientalizmus. Hogy is képzelték?
3)”Azt is állították – mármint Le Brun és Dzsávidán Hanum — osztályuk más muszlimjaihoz hasonlóan, hogy az iszlám fontos jogokat biztosít a nőknek (Djavidan Hanum, 1931, 12-27. o.)” – Ennél a megjegyzésnél az előzőhöz hasonló a kérdés. Ha, származástól, iskolázottságtól függetlenül minden nő ugyanazt állítja egy kérdésben, akkor utólag származási alapon miért erőlködünk megkülönböztetni őket? Az előző ponthoz hasonlóan nem látni, hogy ez Mervat ideológiai és erkölcsi minősítését bármiben alátámasztaná.
4)”Djavidan Hanum volt a három szóban forgó európai nő közül a politikailag és társadalmilag legkonzervatívabb. A régi stílusú császári rendszer fennmaradása Magyarországon és annak önkényes jellegének elfogadása magyarázta, hogy miért fogadta el könnyedén a királyi privilégiumokat, és miért védte meg férje jellemhibáit, beleértve az iránta tanúsított gonoszságát is. Osztotta férje leereszkedő török hozzáállását Egyiptomhoz és az egyiptomiakhoz.
Amikor áttért az iszlámra, először az arab Zubaida nevet vette fel, majd ezt változtatta a török Djavidan Hanum névre. (A Hanum a királyi fenség török megfelelője volt.) Különösen „szerette a királyi hárem luxusát, hogy kompenzálja az elszigeteltséget, amelyet az ráerőltetett, és amelyet azzal kompenzált, hogy csak európai barátai voltak. Lehet, hogy ismerte Le Brunt, de Le Brun azonosulása az európai liberalizmussal és az egyiptomi nacionalistákkal magyarázhatja, hogy miért nem voltak vagy nem lehettek barátok.
Török korlátozott ismeretei e viharos történelmi időszak politikai eseményeiről, valamint II. Abbász személyes gyengeségeinek (kapzsisága, fukar költekezési szokásai, hűtlenségei és kicsinyessége) kritikátlan elfogadása jó példává tette az egyiptomi tapasztalatairól szóló beszámolóját az elidegenítő és elrettentő élményekre, amelyeket egyes európai nők átéltek Egyiptomban. Ezt egy nagyon mazochista típusú heteroszexuális szerelem nevében fogadta el.”
Így gondolta Mervat Hatem. Én pedig ledöbbentem, hogy ennyi szamárságot, hogy tudott összeszedni.
Dzsávidán Hanum 1885-1891 között, azaz gyerekként hat évet élt a Magyar Királyságban, mondhatni, hogy a régi stílusú császári rendszerben. Amely olyan régi stílusú volt, hogy a közel-keleti uralkodók gyermekei nagy számban tanultak itt. Sőt, a Magyar Királyság 1868:XXXVIII törvénycikke előírta a 6-12 év közötti gyermekek — nemtől független — kötelező oktatását. Egyiptomban a nőnevelés kérdése tekintetében Mervat is írta, hogy Malak Hifni Nasif volt ez első nő, aki 1900-ban általános iskolai végzettséget szerzett. Na nem a női közoktatás keretében és 32 évvel később. Ennyit a régi stílusú császári rendszerről.
Feminista szempontból nem beszélhetünk konzervatívizmusról annak a nőnek az esetében, aki férfiruhában vett részt azokon a társadalmi eseményeken, ahová a férje utazott protokolláris jelleggel.
Miért voltak Dzsávidánnak európai barátai? Lehet, hogy a „barátságos” keleti alattvalói vagy a férje családja nem fogadta be? Lehet, hogy az 1910 körül megjelent feministák minden külföldi nőt ellenségüknek kiáltottak ki, még a saját cserkesz édesanyjukat is?
Mivel Mervat nem tudja tagadni a Dzsávidán írásában szereplő „elidegenítő és elrettentő” élményeket, ezért Dzsávidánt teszi felelőssé azokért, miért viselte el. (szerinte: nagyon mazochista típusú heteroszexuális szerelem). Mervatnak eszébe nem jut, hogy kinek és miért írta ezeket Dzsávidán, azt hiszi utazási beszámolót vagy életrajzot olvas. Mindamellett Mervat erősen túllépte a hatáskörét, még a gender tudományba sem fér bele a másik ember feltételezett szexuális életének a kiexponálása. Feljogosítva érzem magam, hogy a cikk alapján a későbbiekben én is véleményezzem Mervat szexuális aktivitását.
A többi állítás is átgondolatlan, hiszen a házastárs jellemhibáit a Harem life könyvből ismeri Mervat, az pedig nyilván nem lett volna normális dolog, hogy az uralkodó vélt vagy valós hibáit aktuálisan nyilvánosságra hozza a felesége, támadási felületet adva a gyarmatosító hatalomnak, hatalmaknak. Ezen támadásoknak napi szinten Dzsávidán Hanum is ki volt téve úgy az angol, mint a francia sajtó részéről.
5)” Az európaiak érdeklődése a hárem női iránt magyarázza, hogy miért utal rájuk három könyvük két címe is. Nem volt világos, hogy a szerzők férfi vagy női közönségnek írtak-e. Le Brun azzal kezdi, hogy egy női barátnőjét a hárem ajtajához vezeti, Djavidan Hanum pedig egy személytelenebb olvasónak elmagya-rázza, hogy a „hárem” szó tiltott, nem megengedett vagy illegális, de ugyanakkor szent, védett és sérthe-tetlen dolgot is jelent (Djavidan Hanum, 1931, 11. o.). Mindkét esetben a használt stílus csábító, és célja, hogy félelmet keltsen az érdeklődőben.” – Ez lenne a hamis orientalista kép? Valami nem felel meg a tényeknek? Miért akar Mervat az olvasók között nemi különbségtételt tenni?
6)”Djavidan Hanum a királyi hárem rabszolganőinek erotikus képességeit is kiemelte (Djavidan Hanum, 1931, 96-101., 147.), mint az intézmény és a benne élő nők megértésének kulcsát”. – Ez megint egy remek példa a gyarmatosítást támogató hamis ábrázolásra, ugye? Egy igazi férfi a világ végére is elmegy egy ilyen szuper erotikus háremnőstényért. Vagy nem? Rossz hírem van Mervatnak, a gyarmatosítók nem a vélhetően tényleg pazar egyiptomi vagy cserkesz nők miatt mentek oda, hanem a hajózásuk biztonsá-gossá tétele és Egyiptom kirablása vezette őket.
7)”Annak ellenére, hogy azt állította, hogy az egyiptomi hárem takarékosabb és praktikusabb, amit lát-szólag megbánt, nem érdekelte az intézmény ezen pragmatikus aspektusainak részletes feltárása. Azt állította, hogy sajnálja a szexuális rabszolgák életét, de irigyelte is őket. Férje első felesége, Iqbal Hanum rabszolganő volt, aki hat gyermeket szült neki, míg Djavidan Hanumnak egy sem volt (Issa, 1983, 93. o.)”.
Itt is több állítás szerepel. Az egyiptomi hárem az egymásnak megfelelő társadalmi csoportok tekintetében természetszerűleg szegényesebb volt, mint a török, a központ-periféria helyzet okán, így arról – megbánás nélkül – szerepel leírás, két teljes fejezet a hivatkozott könyvben. Nem megsértődni kell, hanem elolvasni.
Dzsávidán Hanum sehol sem írta könyvében, hogy irigyelte volna a szexuális rabszolgák életét. De Mervat mellébeszél, mert a szexuális életet összekeveri a gyermekáldással, holott a társadalmi státusz és a családi boldogság között nincs semmiféle relevancia.
A gyerek kérdést még nem sikerült a kutatásnak egyértelműen tisztázni, mert az érintettek a titkolózásban érdekeltek, így Salah Issa újságíró és amatőr történész 1983-as cikkének kritika nélküli meghivatkozása Mervat tudatlanságának a sokadik bizonyítéka.
8)” Djavidan Hanum figyelmét ennek a tulajdonságnak egy változatára, nevezetesen a hárem nők okosságára és ravaszságára összpontosította (Djavidan Hanum, 1931, 144-145. o.)”, „Az az érzésünk támad, hogy Le Brun, Gordon és Djavidan Hanum jobban szerették volna, ha az egyiptomi nők tájékozatlanok, szelídek és egyáltalán nem okosak. Ez megdöbbentőnek tűnt, mivel ezek az európai nők büszkék voltak arra, hogy jól informáltak, okosak és találékonyak. Az európai és közel-keleti nők közötti látszólag közös vonásokat figyelmen kívül hagyták. Már az a puszta felvetés is, hogy léteznek közös túlélési készségek, amelyeket a nők mindenhol elsajátítanak, nagyon zavarónak tűnt az európai nők számára. Ez arra késztette őket, hogy találgassanak a nemi elnyomásuk konkrét formájáról. Kerülték azt a kérdést, hogy miért érzik magukat hatalmasnak Keleten, és miért kevésbé a saját társadalmukban. Itt a szimbiózis (kultúrájuk erejével való azonosulás) iránti igény hozzájárult a Kelet és a Nyugat közötti különbségek túlzott hangsúlyozásához.”
Nem gyenge töltelék mondatok. Mervat tudta mit gondolt, mint érzett, mire voltak büszke és mit akart a 80-100 évvel korábban ott élt három európai nő. Ez a mondatfűzés Amerikában a diákoknak elmegy, de aki gondolkodni is szokott, annak bizony silány fantázia. Az érzés, gondolat nem bizonyíték, még akkor sem, ha Mervat megdöbbenését fejezi ki a saját butaságán. Tegyük fel a kérdést, miért lett volna jó vagy rossz a felsorolt európai nőknek, ha az egyiptomi nők ilyenek vagy amolyanok, vagy bármilyenek. Nem miattuk mentek oda!
Mervat tovább szőte az álmát, hogy már az a puszta felvetés is, hogy léteznek közös túlélési készségek, amelyeket a nők mindenhol elsajátítanak, nagyon zavarónak tűnt az európai nők számára. Mint előbb jeleztem, az európai nők nem a keleti nők miatt házasodtak Egyiptomba, így írásaikban ilyen zavarásról nem értesülhetünk. A zavarás Mervat agyában jelent meg.
Dzsávidán királyné volt Egyiptomban, de mint tudjuk a háremhölgyek nem hatalmas uralkodók. Dzsávidánnak mi lett volna a saját társadalma, ahol nem érezte volna magát hatalmasnak? A keresztény nyugaton Dzsávidán Török grófnő volt a katolikus egyház jogrendje szerint. Egy szabad grófnő nem hatalmasabb, mint egy elzárt szexrabszolga?
Miért találgattak volna az odatévedt európai nők a nemi elnyomásuk konkrét formájáról, amikor azt megélték? Nap, mint nap. Pont attól szenvedtek.
A kulturális szimbiózis is tipikus orientalista érvelés, mert az rájuk jellemző. Szerelmesek a saját kultúrájukba, felsőbbrendűnek gondolják azt, mint utaltam rá Said elmélete során.
Az egyiptomi viszonyokat illetően a hárem nők nem voltak okosak, hanem rafináltak és gátlástalanok, hogy sikeresek legyenek a kikényszerített társadalmi közegükben, amiről nem az tehet, aki leírta, és az sem, aki elszenvedte, és a tények puszta közlése nem a létező kulturális ellentétek felnagyítása. Mervat fantáziálása ellenére mindenki tudja, hogy a korabeli Európában nem elzárva éltek a nők, mint Keleten.
9)A szerelem tekintetében Mervat asszony így látja az orientalisták garázdálkodását: ”Ez a szerelem és az erotikus élvezet közötti sajátos szakadék nagyrészt európai fogalom volt, és felesleges az egyiptomiak számára. Ez az európai szexuális gátlásokat, amelyek hátrányt jelentettek az egyiptomi nőkkel való versenyben, előnnyé alakította.”
A férfi-nő kapcsolatban a szerelem létezését tagadni, holmi európai találmánynak minősíteni, szegénységi bizonyítvány Mervat részéről. Vélhetően a zömében iskolázatlan hárem nők ezt az érzést – önhibájukon kívül — nem ismerték, ez a hárem intézmény egyik célja és szörnyű hatása az ő női létükre. A szerelem az európai kultúra szerves része. Az emberi szaporodási szövetség egyik alapja. A gyermekek — és a hoszszabb együttélés – érdekében nem csak szexuális, hanem érzelmi összhang, a gyermekneveléshez gazdasági és jogi közösség is kell. Ott, ahol a nők erről szabadon dönthetnek. A háremben erre tényleg nem volt szükség, de az nem jelenti, hogy olyan nincs is, vagy a másik ember gátlásos.
Jelen kritikának nem kifejezett célja Mervat szexuális életének feltárása, csupán a tanulmánya értelmezése. Viszont azt nem csak az orientalizmus divatos téveszméje, hanem szerzőnő szexuális problémája is terheli. Mervat külön kiemelte Dzsávidán és férje heteroszexuális szerelmét, ami feltűnő. Lehetett más férfi és nő között? Nyilván genderéknél igen. Most pedig Mervat tagadja a szerelem létezését, szerinte csak erotikus élvezet létezik. Vajon Mervat házasélete megfelelő, és alkalmassá teszi őt az elfogulatlan gender tanulmányok készítésére?
10)Az egyiptomi férfiak lenézéseként élte meg Mervat az alábbi mondatot: „Djavidan Hanum a gyerekes mon poupon becenevet választotta (Djavidan Hanum, 19831, 196. o.) férjének.”
Európában a babám kifejezés széles körben elterjedt a kedves összetartozás jelzésére. Mervat nem ismerte, így ez is az orientalizmus árulkodó jele lett nála. Amit nem ismerek, az biztosan gonosz. Hű, valaki nagyon infantilis. Ez az észrevétel azonban ütközik az előzővel. Ha egy nő lenéz egy férfit, akkor nem alakít ki vele érzelmi kapcsolatot, mert nem is lehet. A szex vagy a pénz ezt nem helyettesíti.
„Djavidan Hanum számára a gyerekes férj nem jelentett védelmet a későbbi válással szemben. Mivel soha nem voltak gyermekei, ugyanaz a sors várt rá, mint amit az egyiptomi patriarchális rendszer a gyermektelen nők számára szánt. Európai származása és/vagy a gyerekes férj nem biztosította számára a szükséges biztonságot.”
A válást szembe állítani az anyagi biztonsággal csak az eltartott nők esetében kérdés. Talán új Mervatnak, de a muszlim vallási előírások ténylegesen biztosítottak jogokat a váláshoz, továbbá az elvált nőknek a megélhetéshez, még gyermektelen nők esetén is. Más kérdés, hogy ebből ki mit tartott be, mert a vallás az állam fejlettségétől függő mértékben nem törvény, hanem szokás.
Esetünkben Dzsávidán kezdeményezte a válást, amikor belátta, hogy élete célját – a dinasztia alapítást — már nem érheti el. Mindenféle végkielégítés vagy életjáradék nélkül vált el. Milyen biztonságról beszél Mervat?
11)”Djavidan Hanumot bizonyos körökben elítélték, mert egyiptomi férfihoz ment feleségül. Könyve végén Djavidan Hanum megemlítette, hogy kizárták hazájából, és nem mehetett haza (Djavidan Hanum, 1931, 299. o.).”
A megjegyzés pontosan úgy szerepel a Harem life könyvben, hogy Dzsávidán a régi világát elhanyagolta. Mervat a feltételezését, hogy az egyiptomi házasság miatt elmarasztalta valaki nem bizonyította, ami megint csak egy exkatedra mondat a származásánál foga hiteles professzor asszonytól. De ezúttal is sikertelen, mert a tények nélkül következtetni nem több a fantáziánál.
Mi tudjuk, Dzsávidán apai – nem Török — öröksége körüli viták következményei, meg a nyelvtudás hiánya miatt nem telepedett vissza a válása után a Magyar Királyságba, ahol 8-13 éves kora között élt, hanem anyai felmenői és rokonsága közelébe költözött, német nyelvterületen élte az életét. A német volt az anyanyelve. A Magyar Királyság területén élt rokonait látogatta és a vér szerinti apja találmányának 50 éves beüzemelési ünnepségén Budapesten részt vett a hivatalos megemlékezésen, ez 1943.02.16-án volt.
Összefoglalva: Mervat Hatem gender tudós feminista témájúnak indított írása nem a feminista problémákra fókuszált, hanem Said divatos téveszméjét követi úgy az írás felépítésében, mint a szóhasználatában és az szerző attitüdjében is. Az írással Said elméletét kívánta bizonyítani, jóllehet ez nem volt Mervat vállalt feladata. A tanulmányban megnevezett három európai nő írásos emlékeit kívánta ehhez felhasználni, és meglehetősen etikátlanul még szerelmi életüket is minősítette.
Dzsávidán Hanum esetében elemeztem a nagyívű tanulmány állításait. Megállapítottam, hogy Mervat kijelentéseinek semmiféle alapja sincs, a cikke csak egy értéktelen politikai próbálkozás.
Vélemény, hozzászólás?